
Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.
Karácsony közeledtével egyre inkább az ünnepekre való készülődés köti le mindenki figyelmét. Annak a hétszázezer autósoknak azonban, akik november végéig úgy döntöttek, felmondják kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket, a meglepetések elkerülése érdekében célszerű egy perc erejéig újra áttekinteniük, mire kell még figyelniük, illetve mire érdemes számítaniuk. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csokorba szedte a legfontosabb szempontokat.
Elsőként érdemes utánanézni, hogy a felmondás eljutott-e időben a meglévő biztosítóhoz. Ha nem, akkor hiába kötünk új biztosítást, a régi kötelező biztosítás marad érvényben a következő évre is.
Ha a felmondás érvényes volt, ügyelni kell arra is, hogy az új biztosítás megkötéséig az előző biztosítás valamennyi díja rendezve legyen, anélkül ugyanis az új biztosítás nem köthető meg.
Noha az aktuális kgfb-szerződés felmondására csak december 1-jéig volt lehetőség, az új biztosítási szerződést december 31-ig meg kell kötni. Mindazok számára, akiknek a biztosítóváltásban alkuszok segítenek, a két folyamat általában egy időben zajlott, az ügyfélnek azonban nem árt figyelnie arra, hogy valóban aláírta-e az év vége előtt a szerződést. Szintén az autós felelőssége, hogy az első díjat január 31-ig befizesse. Erről akkor is érdemes gondoskodnia, ha a biztosítótól nem kapott számlát vagy csekket, mert csak így kerülheti el biztosan az esetleges későbbi kellemetlenségeket.
Ugyanis a fenti két határidő elmulasztása esetén az autós érvényes biztosítás nélkül maradhat, aminek a következményei akár ellenőrzés, akár baleset esetében súlyosak lehetnek. Ha a biztosítás nélküli jármű balesetet okoz, végső soron a kárral kapcsolatos valamennyi költséget állnia kell. Közúti ellenőrzés esetén pedig a biztosítatlan jármű forgalomból való kivonását kezdeményezhetik.
Már nincs kibúvó azok számára sem, akik - bár évközben nem buktak le baleset miatt vagy ellenőrzés során - nem rendezték előző biztosítójukkal a számláikat. Akik nem fizettek időben, és emiatt azóta már megszűnt a szerződésük, csak az előző biztosítónál köthetik meg az új szerződést (természetesen az elmaradt befizetéseket is pótolni kell, bónuszbesorolásuk pedig elveszik).
Ezek után érdemes áttekinteni azt is, milyen meglepetések érhetik az új biztosítót választó autóst az első díj befizetésekor. Nagy az esély arra, hogy az első számla vagy csekk a kalkuláltnál magasabb összegről szól. Ennek az lesz a leggyakoribb oka, hogy a biztosítók a bónuszfokozat megállapításához szükséges kártörténeti igazolást januárban tudják a korábbi biztosítótól beszerezni, a megfelelő besorolásig pedig várhatóan az A0 fokozatnak megfelelő összeget fogják kiszámlázni. Ez nem hiba, a bónuszfokozatnak megfelelő kedvezmény általában már a következő számlában jóváíródik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szintén eltér majd a számlázott összege annak, aki az év hátralévő részében kárt okoz. Neki már a biztosítóváltást követően változik a bónuszfokozata, vagyis az előzetesen kalkuláltnál magasabb összeget köteles januártól fizetnie.
A számlázott összegnek az előzetesen kalkulálttól való eltérése adódhat ezen kívül adminisztrációs hibából is. Ezért érdemes tudni, hogy sok független biztosítási alkusz árgaranciát vállal az általa kalkulált árakra. Vagyis amennyiben a biztosító a kalkulált díjnál a meghirdetett tarifa alapján jogosan nagyobb összeget határoz meg fizetendő biztosítási díjként, akkor az eltérés kifizetését az adott alkusz magára vállalja.
A felsorolt problémák és félreértések nagy részére a folyamatban segítséget nyújtó biztosítási alkuszok mindig felhívják a figyelmet, azonban kis odafigyeléssel azok is elkerülhetik az azokból fakadó bosszúságot és kellemetlenséget, akik a biztosításváltás folyamatát maguk intézték.
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.