13 °C Budapest

Párbeszédbe kezd a biztosítási piac

Pénzcentrum
2007. szeptember 18. 08:22

A hétvégén kezdetét veszi a biztosítási szakma csúcstalálkozójának számító, az idén már negyedik alkalommal megrendezett Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett, Veres János pénzügyminiszter fővédnökségével zajló háromnapos siófoki rendezvény évek óta a legjelentősebb fóruma a szakma meghatározó szereplői közötti párbeszédnek, a teljes magyar biztosítási piac érdekében folytatott együttgondolkodásnak.

A szakma legkülönbözőbb területeiről mutatkozó érdeklődést a több mint félezer érdeklődő részvétele mellett a konferencia programja is tükrözi. Az első napon többek között a kormányzati és felügyeleti oldal képviselői (Kék Mónika, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője, illetve Erdős Mihály, a PSZÁF főigazgató-helyettese) tartanak előadást, míg a második napon a legmeghatározóbb hazai biztosítótársaságok vezető képviselői szólalnak fel.

A konferencia harmadik napja szintén izgalmasnak ígérkezik, hiszen szűk másfél hónappal az újabb kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) kampány kezdete előtt vitatja meg a szakma részletesen a kötelező, valamint az öngondoskodáson alapuló gépjármű-biztosításokkal kapcsolatos fejleményeket, problémákat, törekvéseket és feladatokat. A FBAMSZ reményei szerint a rendezvény újabb kiváló lehetőséget teremt arra, hogy újabb lépéssel kerüljön közelebb az ügyfelek és a biztosítók számára egyaránt felesleges terhelést jelentő KGFB-kampányidőszak fokozatos megszüntetéséhez.

A Biztosításszakmai Konferenciának a jelentőségét a biztosítók is egyre inkább elismerik, körükben ma már komoly elismerésnek számít az idén is meghirdetett Szolgáltatásminőségi Verseny, amelynek 2007-es díjazottjai vasárnap este vehetik majd át az alkuszszövetség szakmai elismerését.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke a rendezvény fő célját az alábbiakban foglalja össze: "A független biztosítási alkuszok legfontosabb feladata, hogy ügyfeleik valós biztosítási igényeit, érdekeit képviseljék a biztosítók felé. Ezt a közvetítői szerepet kívánja szövetségünk kiszélesíteni azzal, hogy a konferenciával lehetőséget teremt a biztosítási szakma szereplői számára a közös célok megtalálására, világos megfogalmazására és képviseletére."

PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2025. május 6. 09:10
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of...
Holdblog  |  2025. május 6. 08:11
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig na...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 6. 07:45
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A m...
MEDIA1  |  2025. május 5. 21:32
Új műsorvezető érkezik a Sláger Napközbenbe Zsupos Ági mellé, Viktorin Tamást váltva - értesült a Me...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?