Néhány héttel ezelőtt, egy cikk erejéig kitértünk a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor biztosítási kérdéseire. Szó esett az alulbiztosítottságról és a tőkehiányról is. Jelen cikkükben kitérünk néhány hazai társaság vállalkozóknak nyújtott szolgáltatásira és termékeire. Mivel már tudjuk, hogy milyen kockázatok leselkedhetnek ezen szektor tagjaira, nem árt tudnunk, hogy mivel védekezhetünk ellenük.
Általában a biztosítás megléte vagy nem léte az alapvető kérdés. Sok kisvállalkozás működik napjainkban is biztosítás nélkül vagy csak részleges fedezetet adó biztosítással (pl. csak a lízingbe, hitelbe vásárolt eszközök vannak biztosítva, a vállalkozás többi része nincs).
A kis- vagy mikrovállalkozások vagyonértékeinek egy része gyakran a lakásbiztosításokba épül be. Ezért már találhatunk a piacon olyan lakásbiztosítást (AEGON) is, amely ezen igénynek a kezelésére külön fejezetet is tartalmaz, hiszen nagyon sok vállalkozás működik egy helyen a vállalkozó lakhelyével. Elsősorban az olyanok számára egyszerűbb az ilyen összevont biztosítás, ahol a ház vagy a lakás egy része egyben a vállalkozás helye is, így gyakran nehéz szétválasztani a vállalkozáshoz és a magánélethez tartozó vagyontárgyakat. Az egyben kezelt biztosítás ezt a problémát próbálja meg kezelni.
Az alulbiztosítottság kérdése elsősorban már a közepes vagy nagyobb vállalkozásoknál érezhető, ahol gyakran a könyvszerinti, nyilvántartási értéken történő biztosítási formát választják, amely értékek irreálisan alacsonyak lehetnek (a számvitel szerinti amortizáció miatt). Ennek egyik oldala érthető, hiszen így a biztosítási díjak is alacsonyabbak (a díjat a vállalakozás a biztosítási összeg után fizeti), de egy bekövetkező kárnál a biztosítás így csak részleges anyagi védelmet tud nyújtani.
Mik találhatók a piacon?
A vállalkozói vagyonbiztosítások alapvetően -hazai és nemzetközi viszonylatban is- standardnak tekinthető kockázatokra nyújtanak fedezetet. Ezek az elemi károk (tűz, robbanás, villámcsapás, vihar, stb.), a betöréses lopás, rablás, üvegtörés, üzemszünet-biztosítás, különböző felelősségbiztosítások.
A felelősségbiztosításokra különösen nagy figyelmet kell fordítani, amely még nem tekintető általánosnak a piac ezen szegmensében. A vállalkozás működése során másoknak okozott károk biztosító általi átvállalásáról van itt szó, de éppen ezek sokrétűsége, az előre való meghatározásuk nehézségei mait célszerű körültekintéssel eljárni. Az általános felelősségbiztosítás mellett, célszerű megkötni a munkáltatói felelősségbiztosítást is. Ezen túlmenően célszerű megvizsgálni a tevékenység jellegétől függően a szolgáltatói- vagy termék-felelősségbiztosítás szükségességét is.
A KKV szektorban is célszerű megkötni az üzemszünet biztosításokat, amely egy eseteges kár bekövetkezte után, a kár helyrehozásához szükséges javítási idő okozta "termeléskiesés" hasznát pótolja a vállalkozónak (Pl. egy tűzben kiégett műhely helyreállítása hónapokat is igénybe vehet, amíg a vállalkozónak "keresetkiesése van". Ezekre a hónapokra az üzemszünet biztosítás pótolja a "keresetkiesést).
Gondolkodjunk csomagokban!
A hazai társaságok szinte mindegyike komplett , moduláris biztosítási csomagokat kínál vállalkozó ügyfelei részére.
Az AEGON sem tesz másként, így alapvetően biztosítási csomagokkal dolgozik. A fenti felsorolt, mintegy modulokból álló biztosítási csomag mellett a vállalkozások teljes körű vagyon- és személybiztosításaira is megfelelő kínálatot tudnak nyújtani. Ezen kívül csoportos személybiztosításokat és magánnyugdíj - pénztári szolgáltatásokat is kínálnak céges ügyfeleik részére.
Komplex vállalkozói csomagot kínál az UNION biztosító is UNION-Paletta és az UNION-Mozaik néven. Az UNION-Paletta egy vagyon- és felelősségbiztosítási csomag. A biztosítás egyszerű, átlátható, ugyanakkor átfogó biztosítási védelmet nyújt elsősorban irodák, kereskedelmi üzletek, vendéglátóipari vállalkozások és szolgáltatóipari cégek számára 200 millió forint biztosítási összeghatárig. A biztosítás a kisvállalkozások vagyontárgyaira is védelmetnyújt, mivel biztosíthatóak: a gépek, berendezések, áruk, készletek, épületek, építmények, egyéb vagyontárgyak (pl. idegen vagyontárgyak, készpénz, értékpapír).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az UNION-Mozaik vállalkozói vagyonbiztosítási csomagunk több telephelyre is szólhat, magasabb biztosítási összeg mellett, a vállalkozás tevékenységi körét tekintve bővebb szolgáltatásokra köthető. Öt alapbiztosításból épül fel: tűzbiztosítás, gép- és géptörés-biztosítás,elektronikus gépek és számítógépek biztosítása, szállítmánybiztosítás, felelősségbiztosítás. Azáltal, hogy bármely modul önmagában is megköthető, vagy tetszés szerint variálható, a vagyon- és felelősségbiztosítási csomag egyedi igények kielégítésére is kiválóan alkalmas.
Meghatározott esetekben az adatvesztéssel kapcsolatos költségeket is vállalja a Biztosító. Szállítmány biztosítás keretében a biztosító megtéríti a szállítás tartama alatt a biztosított vagyontárgyakban tűz, robbanás, elemi csapás, szállítóeszközt ért baleset, lopáskár miatt bekövetkezett károkat. A szállítmánybiztosítás kiegészíthető külföldi kiterjesztéssel, amely a szomszédos országokra vonatkozik (Ukrajna kivételével), de egyéni megállapodással Európa többi országára is kiterjeszthető. A szállítmánybiztosítás éves, illetve egy útra szóló szerződésre is köthető.
A Groupama Biztosító is teljes körű biztosítási rendszereket kínál mikro-, kis- és középvállalkozóknak. Ezek a termékek a vállalkozás minden vagyontárgyára összetett biztosítási fedezetet nyújtanak variálható módon, testre szabhatóan.
Az Allianz szakemberei, kkv-k részére kifejlesztett komplex vállalkozói biztosítási csomagot tudnak ajánlani. A vállalkozói csomagbiztosításuk széles körű vagyonbiztosítási fedezet mellett üzemszünet-, szállítmány-, elektromos berendezések- és felelősségbiztosítást is tartalmaz. A csomagbiztosítások mellett vannak ún. technikai kockázatok biztosítását kezelő módozatok is, ilyen az építés-szerelés-, a géptörés- és az elektromos, elektronikus berendezések számítógépek biztosítása. A csomagbiztosításban lévő felelősségbiztosításokon kívül vannak olyan módozatok, amelyek különböző szakmák művelői számára nyújtanak felelősségbiztosítási védelmet, mint pl. a pénzügyi gazdasági tanácsadóknak, tervezőknek, gyártóknak, forgalmazóknak kínált felelősségbiztosítások.
A Generali a vagyonőr START fantázianévre keresztelt vagyonbiztosítási csomagját 2007. március elsején vezette be. Ennek nagy előnye, hogy a legfontosabb kockázati köröket tartalmazva egyszerű és gyors tarifálást tesz lehetővé, ugyanakkor a betöréses lopás kockázati körre még akkor is fedezetet nyújthat - korlátozott szolgáltatási összeg mellett -, amennyiben az objektum tényleges védelme nem teljesíti a biztosító által előírtakat.
Ősszel tervezik a kkv kategória számára alkalmassá tenni all risk terméküket, amelyben a legújabb uniós ügyféligényeket és tapasztalatokat összegyűjtve korszerűsítik a konstrukciót.
Kedvezményes biztosítási csomagokat ajánlanak testre szabott modullehetőségekkel ötvözve. A Generali Vagyonőr terméke azért különbözik mégis az általában megszokottól, mert kis- és középvállalkozói ügyfeleinek a tűz- és elemi károk, a betöréses lopás és rablás, üvegtörés, baleset- és elektronikus berendezés biztosítás kockázatait, (a felelősségbiztosítási és az üzemszünet kockázatok kivételével), vagy például ASSISTANCE szolgáltatását alap önrész nélkül kínálja. Lehetőség van különböző mértékű önrészek vállalására is, ezek szintén különböző mértékű díjfizetést vonnak maguk után.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


