Győrben árvízvédelmi mobilgátat építettek a Dunakapu téren, Gönyűn pedig a lakosság segítségét kérte a polgármester a homokzsákok töltésében.
A Portfolio értesülései szerint a Volkswagen után most a győri Audi-gyárat is elérhették gazdasági nehézségek, ugyanis a vállalat igazgatósága bizalmi értekezletet hívott össze a szakszervezettel.
Hétfőn az Audi Hungaria Zrt.-nél a vállalat teljes igazgatóságára kiterjedő bizalmi értekezletet hívtak össze. Az eseményen a társaság vezetése elmondta, hogy az egyik legfontosabb teendő a magyarországi létesítmény versenyképességének további erősítése, ami elsősorban költségcsökkentést és hatékonyságnövelést jelent.
A megbeszélésről a szakszervezet egy közleményt is kiadott, amelyben Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a költségcsökkentés és a hatékonyság növelése kulcsfontosságú a cég jövője szempontjából.
A gazdasági és foglalkoztatási kihívások megoldásához elengedhetetlen a partnerség, a párbeszéd és az együttműködés
– fogalmazott Breme.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Volkswagen-csoport nehézségei jelentős hatással vannak a foglalkoztatásra, így különösen fontos a vállalat számára új megbízások szerzése és új üzleti lehetőségek kialakítása. Korábban beszámoltunk róla, hogy a cég az elmúlt öt évben a legrosszabb eredményt produkálta a nagy autógyártók között Európában.
A Volkswagen az első jelentős márka, amely komoly lépéseket tesz kiadásai racionalizálása érdekében, hogy alkalmazkodni tudjon az elektromos autók növekvő piaci részesedéséhez. Németországban már a gyárbezárások és létszámcsökkentések is felmerültek, ami szakszervezeti sztrájkokhoz vezetett.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.