Több mint 10 millió dollárnyi adományt gyűjtöttek össze az IKEA áruházlánc vásárlói világszerte: a plüssállatok eladásából származó összeget teljes egészében gyermekvédő szervezet kapják.
A november 1-től december 24-ig tartó akció lényege az volt, hogy az áruházlánc minden eladott plüssjáték árából 1 eurót (266 forintot) nemzetközi gyermekvédő szervezeteknek -többek között az UNICEF-nek - juttatott. Ezekből a vásárlásokból világszerte több mint 10 millió dollárnyi (2 milliárd forint) adomány gyűlt össze.
Az "Egy euró egy egész vagyon" elnevezésű program 2003-as indulása óta 35 millió dollárt gyűjtöttek össze a vevők: a nemzetközi szervezetek ezzel 8 millió gyermeken segítenek, a világ 30 országában. Az összeget elsősorban oktatásfejlesztési programokra költik.
A dollármilliókhoz a magyar vásárlók is hozzájárultak: a két magyarországi áruház összesen 34 millió forintot ajánlott fel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség
- Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson
- Cseretagokkal újult meg a bűnbanda, de ismét kattant a bilincs
- Újabb orosz trófeát ejtett az ukránok Magura V5 haditengerészeti drónja - videó
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye