Általános sztrájkra szólították fel szombatra az IKEA lakberendezési áruházlánc franciaországi szakszervezetei minden munkatársukat, miután nem vezettek eredményre a vezetéssel folytatott bértárgyalások.
Az alkalmazottak egy része kedd óta megszállva tartja az IKEA Párizstól nyugatra lévő Plaisirben található székházát. Miután csütörtök este is dolguk végezetlenül álltak fel a bértárgyalásokról a vezetők és a munkavállalók képviselői, elképzelhető, hogy szombaton mind a 26 franciaországi áruház zárva marad. Pénteken azonban mindegyik boltban fennakadások nélkül folyt a vásárlók kiszolgálása.
A vezetés az idén csak maximálisan két százalékos béremelésre hajlandó, ebből egy százalékot minden dolgozó megkapna, a másik egy százalék teljesítményhez kötődne. A szakszervezetek azonban négy százalékos általános béremelést követelnek, arra hivatkozva, hogy az IKEA a tavalyi évet 52 millió eurós nyereséggel zárta, és új áruházakat is nyitott.
A vezetés elzárkózott a további tárgyalásoktól. A Franciaországban kilencezer embert foglalkoztató svéd lakberendezési áruházláncnak ez az első jelentős szociális konfliktusa a francia szakszervezetekkel. Hat áruházban már múlt szombaton is sztrájkoltak a dolgozók.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása