22 °C Budapest
Close-up Of Golden Stacked Coins On Justice Scale balance libra

Minden hiába volt: mégis bevezetik ezt az új adót Magyarországon, 2024-ben jön a feketeleves

2023. október 19. 09:10

A Pénzügyminisztérium közzétette a kormányzati honlapon a globális minimumadó bevezetéséről szóló törvény tervezetét, illetve az ahhoz kapcsolódó dokumentumokat, mint az indoklást és a hatásvizsgálati lapot - írja a hvg.hu. Bár a kormány tavaly még vétóval fenyegetett a minimumadó miatt, most kiderült, hogy javítja az ország versenyképességét, és plusz 96 milliárd forint bevételt hoz a költségvetésnek. Igaz, épp a vétófenyegetéssel érték el, hogy az iparűzési adó beleszámítson, így sokkal kisebb hatása lesz.

A mindössze 6 óra alatt elvégzett hatásvizsgálat szerint a globális minimumadó bevezetése növeli Magyarország versenyképességét. A lap szerint meglepő az eredmény, hiszen a kormány évek óta berzenkedik a minimumadótól arra hivatkozva, hogy 9 százalékos társasági adó versenyelőnyt jelent Magyarországnak (a globális minimumadó legalább 15 százalékos nyereségadó beszedését írja elő a legnagyobb cégek esetében). A „versenyelőny” persze keletkezhet abból is, hogy a minimumadó bevezetése uniós kötelezettség, elmulasztása végső soron kötelezettségszegési eljárást vonhatna maga után, illetve azt jelentené, hogy Magyarország nem felel meg az uniós adózási normáknak.

A vizsgálat szerint a költségvetés számára a minimumadó bevezetése a 2024-2026 közötti időszakban 96 milliárd forint pluszbevételt jelent. Az egyetlen kimutatott negatív hatás, hogy a minimumadó plusz adminisztratív terhet jelent mind a vállalkozások, mind a közigazgatás számára. A 15 százalékos minimumadó vonatkozik majd minden, évi 750 millió euró fölötti bevételű multinacionális vagy hazai vállalatcsoportra, ha a bevételi határt két egymást követő évben eléri. Az alacsony adóterhelésű, aluladóztatott csoporttagok után az anyavállalatoknak két formában kell majd kiegészítő adókat fizetniük - írja a lap.

A törvényjavaslat Magyarországra vonatkozóan leszögezi, hogy lefedett adónak kell tekinteni különösen a társasági adót, a helyi iparűzési adót (hipa), az energiaellátók jövedelemadóját, és az innovációs járulékot.
Fő szabály szerint pedig lefedett adónak minősül a csoporttag könyvelésében a bevételét, jövedelmét vagy nyereségét terhelő adó, vagy egy másik csoporttag – amelyben tulajdonosi részesedést tart – jövedelméből vagy nyereségéből való részesedésével kapcsolatban felszámított adó.

Különösen a helyi iparűzési adó beszámíthatósága fontos, ez számos esetben azt fogja eredményezni, hogy az érintett, a hipa beszámítása nélkül aluladóztatott csoporttagok után sem kell majd kiegészítő adót fizetniük az anyavállalataiknak. 2022 végén a hipa lefedettségének biztosítása után engedte át Magyarország a megállapodást. Ezzel nem a kis- és közepes vállalkozások érdekei, hanem a multik érdekei érvényesülnak: a nagy 750 millió euró bevétel fölötti vállalatcsoportok körébe beletartozik az összes Magyarországon is működő, jelentősebb multi, az országban legalább ezer (leány)vállalkozás. Az első helyen a Mol áll, amely jelenleg különadót nyög. Ott az MVM és más állami cégek, mint az Országos Dohányboltellátó, a Szerencsejáték Zrt. vagy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató, illetve a teljes bankszektor - írja a lap.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az Európai Unió irányelvként fogadta el az OECD által kidolgozott globális minimumadó szabályozást, amelyet Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendjébe 2024. január 1-ig. Így az adót 2024-ben év elején vezethetik be.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 09:59
Giorgia Meloni kormánya egyre erőteljesebben avatkozna be az olasz állami csatorna tartalmaiba, de a...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem