14 °C Budapest

Vásárlási roham: ma van a csúcsok csúcsa

2010. december 23. 05:22

A Visa Europe elemzői szerint minden esély megvan arra, hogy december 23-án csütörtökön Európában a bevásárló forgalom új csúcsot dönt. A fizetéseket bonyolító társaság arra számít, hogy az utolsó karácsonyi ajándékok levadászásával, beszerzésével töltött nap során 38 millió tranzakciót kell majd feldolgoznia összesen 2 milliárd eurót meghaladó értékben.

Mivel a legnagyobb forgalmat 2008-ban és 2009-ben is december 23-a hozta, és ráadásul az idén Karácsony napja szombatra esik, a Visa Europe előrejelzése szerint a belvárosi boltok legzsúfoltabb napja 2010-ben is december 23-a lesz.

Visa kártyával várhatóan percenként átlagosan 1,3 millió eurót, másodpercenként több, mint 23 000 eurót fognak elkölteni a nap folyamán. Ez az előző év bevásárló forgalmához képest mintegy 20%-os növekedést jelent, amelynek több mint 70% Visa bankkártya használatával valósul meg. A Visa Europe számításai szerint a legnagyobb forgalmú órában ezernél több tranzakciót kell majd másodpercenként feldolgoznia a 2009-ben mért 894 transzakcióhoz képest.

Kiskereskedelmi forgalom 2009-ben, folyó áron (milliárd HUF) Forrás: OKSZ


A Visa előrejelzéseit a forgalom perc alapú nyilvántartására és az elmúlt év karácsonyi forgalmának trendjeire alapozza. Európában minden kilencedik eurót Visa kártyával költik el, így ez az adat jelzi legmegbízhatóbban a fogyasztói költések trendjét.

Ötből három vásárló teszi ki magát a csalás veszélyének

A kutatás szerint a figyelmetlenség és nem megfelelő biztonsági szokások, köztük a PIN kód és a kártya adatok megadása, ötből három embert (57 százalék) tesz ki a bankkártya csalás veszélyének. Mivel a karácsonyi vásárlási hullám már lassan eléri a csúcspontját, a Visa Europe fontosnak tartotta, hogy hasznos tanácsokkal lássa el a vásárlókat, arra vonatkozóan, hogy mire ügyeljenek az online vagy eladáshelyi vásárlásoknál.

A 2010 októberében zajlott kutatás szerint - melynek keretén belül több mint 2000 embert kérdeztek vásárlási és biztonsági szokásaikról - a leggyakrabban előforduló tényezők, amik miatt kiteheti magát a vásárló a csalás veszélyének a következők:

- PIN kód megadása hozzátartozónak, barátnak vagy munkatársnak (29 százalék)
- PIN kód feljegyzése (27 százalék)
- PIN kód használata jelszóként egyéb helyeken is, például telefon PIN kódként. (12 százalék)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fiatal korosztály tekintetében a hanyagság jelenti a legnagyobb problémát. A 18 és 34 év közötti válaszadók majdnem fele (44 százalék) nyilatkozott úgy, hogy adta már meg PIN kódját hozzátartozójának vagy ismerősüknek, míg az 55 év felettikorosztály esetében ez az arány kisebb, 17 százalék volt. A 18 és 34 év közötti korosztály 23 százaléka adta már meg kártyaadatait vásárláshoz hozzátartozójának vagy ismerősének, míg az 55 év feletti megkérdezettel 10 százaléka nyilatkozott ugyanígy.

Kevin Smith a Visa Europe csalásokért felelős osztályának alelnöke, a következőket mondta: "Ahogy a felmérésünk is mutatja, az emberek nem gondolják át, hogy mekkora kockázatnak teszik ki magukat, miközben kiadják kártya adataikat egy másik személynek. Tudjuk, hogy a karácsonyt megelőző nyüzsgő időszakban az emberek kissé figyelmetlenebbek lehetnek vásárlás közben, ezért fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy egy kis odafigyeléssel könnyen elkerülhető lehet egy esetleges csalás."

Az online vásárlásoknál biztonsági szempontból a legfontosabb az, hogy időt szenteljünk arra, hogy utánajárunk az olyan online kereskedői felületeknek, melyeket még nem ismerünk. A megkérdezettek 28 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vásárolt már olyan kereskedőtől, akiről nem hallott előtte, kitéve ezzel magát a csalás veszélyének. Fontos azt is kiemelni, hogy az olyan weboldalakat keressünk, melyeknek címe http:// helyett https:// -sel kezdődik, mivel ezek biztonságos oldalak, és kártya adatainkat a továbbküldés előtt titkosítják. Továbbá keressünk olyan online kereskedőt, akinél elérhető a ‘Verified by Visa', hiszen ez is plusz biztonsági tényezőt jelent az internetes vásárlásoknál.

Az eladáshelyi tranzakcióknál mindig figyeljünk arra, hogy a vásárlásunknak megfelelő összeget hagyjuk jóvá a terminálon, illetve a PIN kód megadásánál ügyeljünk arra is, hogy senki ne láthassa a kódunkat. Mind az online, mind pedig a bolti vásárlásoknál érdemes megőrizni a bizonylatot vásárlásáról.

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?