Szerdán tartotta idei első ülését a Business Superbrands és a Superbrands Bizottság. A 2009-ben immár ötödször elinduló Superbrands program, illetve második alkalommal a B2B márkák számára igénybe vehető Business Superbrands státusz segítségével a csúcsmárkák egy, a fogyasztók számára is ismert és elismert csapat tagjaként öregbíthetik hírnevüket.
Február 11-én tartotta alakuló ülését a Business Superbrands és a Superbrands Szakértői Bizottság. A szaktekintélyek idén másodjára a fogyasztói mellett az üzleti márkák kiválóságait is díjazzák. Büszkék vagyunk arra, hogy a Magyarországon immár öt éve létező Superbrands státusz mára a márkaépítés igazodási pontjává vált - hangsúlyozta Wiszkidenszky András a Superbrands Magyarország igazgatója.
2009-ben azok a márkák bízhatnak a sikerben, amelyek tisztelik a partnereiket, rugalmasak, képesek erős személyes márkákat felvonultatni és elhiszik, hogy győzhetnek - tette hozzá Dr. Serényi János a Superbrands Bizottság elnöke.
A gyorsan alkalmazkodó márkák megérdemlik a hírnevet, ezért a Superbrands Program központi céljának a legkiválóbbak megismertetését tekinti a széles közönséggel melynek alapja egy, a Program keretén belül megvalósuló nagyszabású kampányt. Idén a B&P Brandaktívval - a márka- és kommunikációs stratégia ügynökségével − kialakított együttműködésből adódóan egy teljesen új kreatív koncepció segíti a kampányban résztvevő superbrand-ek kommunikációját.
A kiváló márka iránytű a mai globalizált világban, és akkor tudunk fenntartható eredményeket elérni, ha a termék, a szolgáltatás minősége, presztízse, piaci pozíciója és az általa kialakított imázs és brand egyensúlyban van, és hosszú távon egyensúlyban is marad - mondta Dr. Bienerth Gusztáv a Business Superbrands Bizottság elnöke, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A csúcsmárkák a program révén − a kampányon túl − lehetőséget kapnak a Superbrands logó használatára, a Superbrands kiadványban való megjelenésre, illetve egy vezető piackutató cég által végzett márkaérték kutatásban való részvételre, mely felmérés eredményei idén harmadik alkalommal lesznek hozzáférhetők.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


