Egy vezető piacelemző cég, a Canadean legfrissebb elemzése szerint Kelet-Európában nőtt a leginkább a 2002-2007 között az egy főre jutó sörfogyasztás, míg Nyugat-Európában és Észak-Amerikában csökkent.
Az elemzés szerint a dinamikus bővülés igazi motorja Oroszország volt, ahol fogyasztók egyre inkább kezdenek átszokni a hagyományos tömény szeszekről a sörre, ezzel az ország volument tekintve a harmadik legnagyobb piaccá avanzsált elő.
Természetesen a folyékony kenyeréről híres Csehország - amely a világ 10 legnagyobb sörivó országainak egyike - is hozzájárult Kelet-Európa "dicsőségéhez", és szakértők 2008-2013 között további 21 százalékos emelkedést jósolnak az egy főre jutó fogyasztásban.
Ázsiában, de különösen Kínában, a nyugatiasodás, és a folyton erősödő középréteg miatt szintén drámaian nőtt a sörfogyasztás az elmúlt öt évben, azonban az iparág kilátásaira ez még sincs pozitív hatással, hiszen szakértők a globális piac igen szerény bővülését vetítik előre a következő öt évben, ahol egyedül Észak-Amerikában várható a piac előző öt évet leköröző prosperálása.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.