A KSH adatai szerint az idei év első félévének végén a mobil-előfizetések száma áttépte a 11,5 milliót. A telefonbeszélgetések zömét, 73 százalékát is a maroktelefonokról indított hívások tették ki. A kábeles telefonálás ugyan egyre népszerűbb, ugyanakkor a vezetékes vonalak mennyisége folytatta az esést.
A második negyedév során a mobiltelefon-előfizetések száma 308 ezerrel emelkedett, s az időszak végére át is lépte a 11,5 milliót. A feltöltőkártyák részaránya március vége óta nem változott. Az előfizetők állománya az előző év azonos időszakához képest 1,3 millióval, 13 százalékkal lett magasabb.
A mobilhálózatban a második negyedévben 8 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint egy évvel korábban, miközben 18 százalékkal emelkedett a mobilozással töltött összes percidő. Egy előfizetésre pedig átlagosan 344 percnyi beszélgetés jutott.
Annak ellenére, hogy egyre több kábel- és internetszolgáltató kínál vezetékes telefonálási lehetőséget, ezen előfizetések száma tovább folytatta zuhanását, 2008 első félévének végén 3,2 millió vezetékes fővonal volt üzemben, melynek 6,7 százaléka volt kábeltévés, ez 133 ezerrel kevesebb, mint 2007 azonos időszakában. A 100 lakosra jutó előfizetések száma így 31,8-at tett ki.
A második negyedévben tovább folytatódott az internetpiac bővülése, az internetszolgáltatók száma 415 volt, 81-gyel több, mint egy évvel korábban. A piac azonban erősen koncentrált, ugyanis 29 cég birtokolja az előfizetések 90 százalékát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egy év alatt 67 százalékkal bővült a vezeték nélküli szegmens, amelyhez nagyban hozzájárult az egyre inkább megfizethető mobilinternetes szolgáltatás elterjedése. A széles sávú interneten belül a kábelhálózatos előfizetések gyarapodtak gyorsabban, 40 százalékkal, míg az xDSL-előfizetések 20 százalékkal.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.