A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a WestEnd City Center WestEnd Vevőkör néven fogyasztóvédelmi pontot hozott létre a bevásárlóközpont épületében, az aluljáró szinten, a Millennium udvarban. A WestEnd Vevőkör fogyasztóvédelmi információkat ad a vásárlóknak, közvetít az üzletek és a vásárlók között.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a WestEnd City Center évek óta tartó együttműködése, valamint hosszú egyeztetései után 2008. nyarán megnyitotta a WestEnd Vevőkör-t, a WestEnd fogyasztóvédelmi pontját.
A WestEnd Vevőkör-ben fogyasztóvédelmi és kereskedelmi ismeretekkel rendelkező munkatársak dolgoznak, vezetőjük az NFH korábbi szóvivő-helyettese, Siklósi Máté. Feladatuk a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos törvények, rendeletek és határozatok betartásának figyelemmel követése, a vásárlók tájékoztatása. Cél, hogy egységes rendszer alakuljon ki a kifogások intézése terén, ezért a WestEnd Vevőkör közvetít az üzletek és a vásárlók között. A WestEnd Vevőkör hármas feladatot lát el:
1. Vevőbarát kezdeményezésként célja a vitás esetek, reklamációk intézésének gyorsítása, és a törvényben foglaltak fokozottabb betartatása.
2. Tapasztalati alapokon nyugvó üzleti/személyzeti oktatással állnak a kereskedők rendelkezésére, az aktuális jogszabályok, hatósági gyakorlat pontos megismerése érdekében.
3. A WestEnd Vevőkör általános fogyasztóvédelmi információs pontként is működik, ahol bárki tájékozódhat az aktuális országos, regionális fogyasztóvédelmi kérdésekről, törvényekről, rendeletekről.
A WestEnd Vevőkör létrehozását nem a reklamációk magas száma, hanem a változás igénye indokolta. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a WestEnd vásárlói közel 90%-ának sosem volt reklamációs vagy fogyasztóvédelmi problémája a Házban. Ennek ellenére a WestEnd Vevőkör kiötlői fontosnak tartják, hogy egységes, gyors, a fogyasztói bizalmat magas szinten kiszolgáló rendszert működtessenek.
Wittich Tamás (az NFH főigazgatója): "A WestEnd Vevőkör elnevezésű kezdeményezést a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kezdettől fogva támogatta, úgy látta ugyanis, hogy a szolgáltatásnak alapvető szerepe lehet a fogyasztói közérzet javításában, a fogyasztói tudatosság növelésében, valamint a bizalom megteremtésében."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A főigazgató elmondta azt is, hogy: "a fogyasztói bizalom helyreállítása nem csupán jogalkotói feladat, az a fogyasztóvédelem valamennyi szereplőjének alapvető érdeke".
Posch Péter, a WestEnd ügyvezető igazgatója elmondta, hogy: "A vásárlók minőségi kiszolgálása mindig is az egyik legfontosabb alapelvünk volt, ezúttal azonban itt az ideje, hogy elsőként lépjünk nagyot: egységesített, kidolgozott rendszerrel biztosítsuk a fogyasztók minőségi kiszolgálását, az esetleges reklamációk kezelését, intézését.
Az egységes rendszerben elsődleges a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogszabályok betartása, de ezen felül szeretnénk hozzáadott értékkel is mutatni, hogy vásárlóink igazán fontosak számunkra."
Bár a WestEnd Vevőkör újdonságnak számít a hazai piacon, a bevásárlóközpontban található több üzlet, üzletlánc régóta rendelkezik olyan belső szabályozással, vagy rendszerrel, ami jogszabályon felül biztosít lehetőséget a fogyasztónak kényelmesebb vásárlásra, gyorsabb ügyintézésre. Ilyen lehetőség a nem minőségi hibás termékek bizonyos határidőn belül történő becserélése, vagy akár a jogszabályok által előírtnál gyorsabb ügyintézés.
A WestEnd Vevőkör részben ezekre a tapasztalatokra építve szeretne a napi kérdések gyors megoldása és rendezése mellett egy olyan rendszert működtetni, mely egy fejlettebb kereskedelmi kultúra megteremtésének részeként az egész országban példaértékű lehet.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.