10 °C Budapest

Újabb unió alakult - ez nem egészen európai

Pénzcentrum
2008. július 14. 16:00

A hétvégén alakult meg a Nicolas Sarkozy, francia köztársasági elnök fejéből kipattant Mediterrán Unió, amely az EU-tagállamokat és több észak-afrikai és közel-keleti országot foglal magában. Sarkozy reményei szerint ezáltal szorosabbra fonódik majd az ezen országok közötti kapcsolat.

Sarkozy szerint a megalakulás miatti párizsi találkozó nagy előremozdulás előszele, ráadásul a közel-keleti béke szempontjából is üdvös. Akadnak azonban, akik szkepticizmussal fogadták az új uniót, s máris lehűtötték Sarkozy lelkesedését. Ráadásul az utolsó pillanatig nem lehetett teljesen biztosra venni, hogy mindegyik vezető jelen lesz Párizsban.

Végül Algéria és Törökország múlt héten jelentette be, hogy biztosan jelen lesz az eseményen. Az EUObserver szerint a jordániai Abdullah király személyes okok miatt lemondta a meghívást, sőt, a líbiai Muammar Gaddafi sem vett részt az eseményen. Utóbbi államfő egy korábbi nyilatkozatában egy újabb Római Birodalomnak nevezte a Mediterrán Unió kezdeményezését, melyet egyébként még tavaly vetettek fel első ízben a franciák, annak érdekében, hogy az unió déli szomszédai irányábi is szorosabbra fűzzék a gazdasági, politikai és kulturális szálakat.

Márciusban sikerült megállapodni arról, hogy az unióban 44 ország szerepel majd: az unió 27 tagállama, Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Jordánia, Palesztína, Izrael, Szíria, Libanon, Törökország, Mauritánia, Monaco, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegro és Albánia.

Az unió azonban nem hozott töretlen lelkesedést, Törökország például abbéli félelmeit fejezte ki, hogy ez a projekt lesz az EU-s tagságuk alternatívája. Más kritikák arról szólnak, hogy bizonyos kényes, ám fontos kérdéseket már nem feszeget a Mediterrán Unió, ilyen például a bevándorlás, vagy a terrorizmus.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 6. 20:09