Az ítélet: nincs még minden veszve Ma elérkeztünk a bírósági tárgyalások utolsó szakaszához, a bizonyítási eljárás lezárásához, a tárgyalás berekesztéséhez és az ítélethozatalhoz. Buktatók persze mindenhol vannak, ahogyan itt is, tehát ezen szakasz mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ha pedig nem tetszik az ítélet, lehet fellebbezni...
Ahogyan azt már korábban is elmondtuk, a bírósági tárgyalás gerincét a bizonyítási eljárás adja. Ennek azért is van különösen nagy szerepe, mert ha valamit ekkor elmulasztunk, azt később már nem lehet pótolni. Miről is van szó pontosan?
Egy perben azért tartanak akár 6-7 tárgyalást, mert a számos bizonyítási indítvány sorra vételére idő kell. Az okiratokat már az első tárgyalásokon be szokták csatolni, majd jönnek a több időt igénylő tanúmeghallgatások, végső soron pedig akár szakértőt is kirendeltethetünk. Ezeket nem véletlenül írtuk a fenti sorrendben, a per során ugyanis mindennek megvan a maga helye és ideje.
Határidőt kapunk a tanúk megjelölésére, a szakértői díj lerovására (enélkül nincs kirendelés), és még folyatathatnánk a sort. Ha ezeket a határidőket elmulasztjuk, akkor elkésett bizonyításunkat a bíró hivatalból nem veheti figyelembe még akkor sem, ha ez tisztázná az ügyet. Az eljárás végén a bíró külön fel is hívja a figyelmünket, hogy ha van még valami, akkor azt most jelezzük, mert ha nincs más bizonyítás indítvány, be fogja rekeszteni a tárgyalást.
A tárgyalás berekesztése az a sarkalatos pont, ami után már kizárólag a bíróság bölcsességére és tudására bízhatjuk magunkat: meghozzák az ítéletet.
Ha ez számunkra nem kedvező, még nincs minden veszve, hiszen mindenki tudja, hogy alkotmányos jogunk van a jogorvoslathoz. A legáltalánosabb jogorvoslati forma a fellebbezés. Erre az ítélet kézbesítésétől van 15 napunk. A fellebbezés útja pedig a következő:
Mindig az első fokon eljárt bíróságnál kell előterjeszteni, ott megvizsgálják, majd az egész peres paksamétával együtt átküldik az illetékes másodfokú bírósághoz, ahol 3 bíró fog felettünk ítélkezni. Itt is tartanak egy tárgyalást, ami azonban csupán iratismertetésből áll, majd hosszas gondolkodás - a mi oldalunkon folyosón való várakozás - után kimondják a végső döntést, ami a kihirdetésével jogerőre is emelkedik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A fellebbezés kapcsán két dolgot kell kiemelni: az egyik az, hogy itt már nem megengedett a további bizonyítás, amit első fokon elmulasztottunk, azt elmulasztottuk, nincs kimentés vagy igazolás. Másodfokú bíráink kizárólag a periratok tanulmányozásával döntenek. A másik pedig az, hogy a fellebbezésben hozott ítélet a kihirdetéssel - tehát ott helyben - jogerőre emelkedik, vagyis attól a naptól kezdve végrehajtható.
Felmerülhet bennünk, hogy milyen igazságtalan mindez, mi van akkor, ha később jut valami olyan bizonyíték a tudomásunkra, ami az egész ügyet megváltoztatta volna? Pl. előkerül egy eltűnt személy, aki koronatanú lehet, megtalálunk egy régi elrejtett végrendeletet... Ezek nem mesebeli dolgok, hanem valós problémák lehetnek. Ha kíváncsi vagy a megoldásra, akkor lapozz tovább!
Új bizonyíték? Új per!
Az igazságosság jegyében a magyar jogrendszer ad egy kibúvót a fentebb vázolt esetekre: az ítélet jogerőre emelkedésétől (akár első-, akár másodfokon) számított 6 hónapon belül lehet perújítást kérni abban az esetben, ha olyan új bizonyítékunk van, amelyet az eljárásban önhibánkon kívül nem bíráltak el. A jogvesztő határidő pedig szintén a jogerőre emelkedéstől számított 5 év, ha az új tényről csak 6 hónapnál később szerzünk tudomást.Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.