Úgy tűnik a németek egyre szélesebb spektrumban próbálják megcélozni a vásárlókat. Az egészséges táplálkozás mellett a következő konstrukciók a természet szeretetét, és a helyhiányban szenvedő háztartások problémáit célozzák.
Első lépésben lízingelhetünk egy tyúkot. Ez szerződés szerint évente mindössze 40 euróba (10 ezer forint) kerül. Itthon jelenleg 30 forint körül mozog a tojás, és ha a csirkénk egy nap egyet tojik, akkor egy év alatt több mint 10 ezer forintnyi tojást fog hozni nekünk a konyhára, így már megtérül a befektetés. Ráadásul ha kedvünk van még látogathatjuk is, és ha nem szeretnénk, hogy a lízingszerződés lejáratakor levágják, akkor egy kis maradványérték fejében megkímélik az életét.
Lehetőség van emellett almafa lízingelésére is. Ha nincs kertünk, akkor ez az egyik legmegfelelőbb konstrukció. A termése természetesen a miénk lesz, és ha kedvünk tartja, saját kezűleg szüretelhetjük le.
A báránykotlett sok helyen népszerű étel, viszont a hozzávalók nem mindig kaphatóak olcsón. Egy bárány lízingelésével viszont elkerülhetjük a felesleges rohangálást, és tavasztól őszig külön bejáratú fűnyírónk is lehet ha az udvaron tartjuk. Bár hátránya, hogy viszonylag nagy udvart igényel a legeléshez. De ugyanígy tudhatunk magunkénak akár egy malacot is, ha éppen arra fáj a fogunk.
Egy tehén lízingelése is megoldást jelenthet azoknak akik egy kis friss tejet vagy sajtot szeretnének fogyasztani, biztosan tudva, hogy ez valóban nem tartalmaz tartósítószert. Egy tehén 50-120 kilogramm sajthoz elegendő tejet ad egy nyár alatt. A lízingbeadó cég a tej mennyisége alapján kalkulálja ki a lízingdíjat, és a sajtot nagyon kedvező áron lehet megszerezni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Emellett nem csak a lízing tárgyai közül lehet válogatni, lehetőség van egy havi vagy akár egy éves lízingre is, éppen mire van szükségünk. Minden állatot látogathat a lízingbevevő, de az etetési költségek szinte teljesen a lízingbeadóra hárulnak...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


