Évente mintegy 6 millió, napi szinten pedig csaknem 17 ezer utas kénytelen azzal szembesülni, hogy az általa választott vonat jelentős késéssel érkezik a célállomásra. Az utóbbi hónapok során a vonatjegy ára ugyan meredeken emelkedett, a fogyasztók jogaiban azonban nem következett be semmilyen változás, melyet Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője egy törvénymódosítási javaslattal igyekszik orvosolni - írja a Magyar Nemzet.
A javaslat átdolgozná a kártérítési rendszert, a "komplex" elképzelések befogadására azonban nem nagyon kell szellemileg rákészülnie Olvasóinknak: negyedóra késés után a jegy árának negyede járna vissza, fél óra után a fele, háromnegyed óra után a háromnegyede, egy teljes óra után pedig... a teljes összeg. (Érdekes, hogy az abszolút értékben meghatározott küszöbök mintha az utazási távolságtól függetlenül lennének felvázolva...)
A javaslat szerint emellett kötelezni kellene a közlekedési minisztert, hogy 2008. január 1-jéig teremtse meg az online jegyrendelés működési feltételeit, valamint hogy az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrizze a vasúti kocsik tisztaságát, egészségügyi állapotát.
A MÁV-nál a lap információi szerint jelenleg is foglalkoznak a kártérítés kiterjesztésének lehetőségével, a gond csak azzal van, hogy a társaság könnyedén hivatkozhat elháríthatatlan akadályra, és megtagadhatja a fizetést.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.