Gyurcsánynak már nem megy úgy mint rég...

"Mi tagadás, a vártnál nehezebben ment a futás, bár igaz, hét közben valóban eléggé beteg voltam. Tudtam, de legalábbis sejtettem, hogy nem vagyok a legjobb formában. Egész augusztusban nem igazán ment jól a futás.

Tegnap úgy hatezren futottunk. Kísérőkkel, barátokkal, ismerősökkel együtt, akik ilyenkor jönnek szurkolni, talán tízezren lehettünk. A verseny megkezdése előtt egy órával beindul a zene, rákezdenek a dobok."

Gyurcsány Ferencet többen is elkísérték a régi arcok közzül és természetesen néhány futónak álcázott ügynök is megbújt a tömegben.

"Hárman is futottak velem azok közül, akik az elmúlt hetekben, hónapokban csatlakoztak a reggeli futáshoz. Tímea, aki szegedi, és akit édesanyja is elkísért, hogy lássa lánya első félmaraton futását. Árpi is ott volt végig körülöttem. Egy időre megjelent István, de aztán őt szem elől tévesztettem. Bevallhatom, hogy 3-4 kormányőr is ott futott a tömegben, teljesen civil szerelésben. Hozzáteszem, mostanra ők jobb teljesítményt nyújtanak, mint én. Rajtuk kívül végig elkísért régi egri ismerősöm, Gábor, aki vagy harminc maratonin van már túl, három órán belüli időkkel. Vasárnap reggel jelentkezett sms-ben, hogy idén is szívesen futna velem. Ja, és jut eszembe, ott volt a Gusztos Péter - Kóka páros is, akik váltót futottak. Van ugyanis a félmaratonnak egy váltó változata is, amelyben a váltó első tagja - ez esetben Gusztos Péter - 13 km-t futott, majd váltottak, és jött Kóka János 8 km-rel."

A blog hátralévő részében a kormányfő leírja a verseny nehézségeit, ír a biztató tömegről, a lelkesítő szambáról és arról, hogy legyorsulta egy 70 éves hölgy.

"Az első tíz kilométer, nagyon könnyen ment. Tartottuk a tervezett tempót, 56 perc körül voltunk a Műegyetemnél, ott volt a tíz kilométeres tábla. 13 kilométer környékén éreztem, hogy ez nem fog könnyen menni. 15-nél alig tudtam előre tenni a lábamat, és még hátra volt 6 km. Már régóta egyetlen szót sem szóltam, csak figyeltem az előttem futók lábait, hogy tudjam tartani a tempót. 16 kilométer körül, itt valahol a Parlamentnél, minden pillanatban meg akartam már állni. Csak egy kis sétára. Akkor már minden lépéshez komoly erőfeszítés kellett. Az Alkotmány utcában húsz-harmincfős dobzenekar játszott, talán éppen szambát, és ez 2-300 méterre elegendő lendületet és egy kis felfrissítő örömöt adott. A nyugati téri felüljáró kegyetlen volt. Azt hittem, soha nem lesz vége az emelkedőnek. Ott a felüljárón szurkolt Monspart Sarolta világbajnokunk, és volt még annyi energiám, hogy kiintsek neki, de gyanítom, hogy nem volt meggyőző a mosolyom.

Ilyen körülmények között nagyon nehezen múlik el az utolsó 4-5 km. Már régen nem érdekes az idő. Én legalábbis minden korábbi tervet, hogy az egyes résztávokat mennyi idő alatt kell lefutni, régen feladtam. Ekkor már semmire nem tudsz gondolni, csak arra, hogy ennek egyszer legyen vége. Minden lépésnél iszonyatosan küzdesz a merevséggel, a fájdalommal, a fáradtsággal. Már minden összefolyik. Nem lehet tudni, hogy ebből mi sok a keringésednek, mi sok a lábaidnak, melyik az a pont, ahol fejjel nem bírod. Az egész összeáll egy alaktalan masszává, és jön veled szembe és gyürkőzöl. Közben motorkerékpárról felvételeket készítenek, és tudod, hogy fáradtnak, megviseltnek látszol, de eszedbe sem jut, hogy jobb képet próbálj vágni. Itt már csak egy dolog fontos, beérni, nem megállni egy percre sem.

Most futottam negyedszer, és most ment a legnehezebben. De valami határtalan öröm volt befutni! A megérkezés után nagy mennyiségű endorfin szabadul fel az emberben, és ami pár perccel korábban szenvedés volt abból nem egyszerűen öröm lesz, hanem fáradt, megadó boldogság. Nem vagy miniszterelnök, semmilyen szerepet nem lehet ilyenkor játszani. Csak mész előre, még nem tudsz leállni, tudod, hogy nem is szabad, muszáj, hogy lassan nyugodjon meg a keringésed. Nem akarsz nagy dolgokat mondani az orrod alá dugott mikrofonokba, nem beszélsz tervekről, nem beszélsz politikáról, nincsen blikkfangos kommunikáció, csak öröm van, hogy bárki bármit mond, ez egy tiszta helyzet, egy tiszta verseny és te megcsináltad! Lehet sajnálkozni, lehet rosszízű megjegyzéseket az utca széléről bekiabálni - bár tegyük hozzá, messze sokkal több volt a támogató, bíztató véleménynyilvánítás. Mindent lehet, de a végén csak te vagy és a távolság, és egyedül csak rajtad múlik, hogy megcsinálod-e. Láttam, ahogy egy édesapa a vak fiát vezette és közösen futottak végig. A nyugati téri felüljárón elhagyott az a talán 70 éves asszony, akit mi valamikor 10 km környékén előztünk le, és már akkor megbámultam, micsoda fantasztikus dolog, hogy itt fut közöttünk. A végén előbb beért, mint én. Este Kocsis Árpi a verseny igazgatója még küldött egy sms-t, ha jól emlékszem, a 3006. voltam. "