Vasárnap délutántól érkező frontrendszer és egy mediterrán ciklon hoz havazást és havas esőt az ország számos pontjára.
A legkisebb vállalkozások és a családi autószerelő műhelyek isszák meg a leginkább a levét annak, hogy a koronavírus-járvány folyamatosan aprítja a magyar gazdaságot. A javarészt őket tömörítő egyesülés szerint már most megcsappant a forgalom, és ez már csak rosszabb lesz: vannak olyan szervizek, ahol már most csak 10-30 százalékon üzemelnek. Az biztos, hogy a jó munkaerő megtartása is hatalmas kihívás lesz a kkv-k számára, de a járvány elvonultával gyorsan helyreállhat az élet a műhelyekben - hiszen közlekedni kell, a járműveket pedig meg kell javítani.
- értékelte a helyzetet a Pénzcentrum megkeresésére az Autószerelők Országos Egyesülete. A szervezet szerint ugyanakkor a műhelyek bevétele jelentősen visszaesett, és a helyzet csak tovább fog romlani, hiszen a forgalmuk egy részét a magánügyfelek megrendelései jelentik, akik most nem fogják autóikat javítóműhelybe vinni, hiszen aki teheti nem is használja azt. Az AOE szerint ez érthető állampolgári magatartás, hiszen az egészség az első, és a műszaki vizsga lejáratával kapcsolatos engedmények még jobban arra sarkalják az embereket, hogy halasszák el a járművel kapcsolatos teendőket.
- foglalt állást az egyesület.
Arra is rákérdeztünk, hogy jellemzően milyen különleges intézkedéseket vezettek be az autószervizek: mint írták, műhelyhez tartozó ügyfélváró használatára, a gépjármű átvételére mindenkinek egyedi protokoll kialakítása javasolt. Emellett a járműveket a munkavégzés előtt és után is érdemes fertőtleníteni. A műhelyen belül a védőeszközök használata, illetve a szerszámok személyekhez kötése lehet óvintézkedés, de sok olyan munka van, ami több dolgozó együttes erejét kívánja, ott nehéz elkerülni a kontaktot.
Az esetleges elbocsátások kapcsán az AOE leszögezte, bár nem láthatnak bele sem az alkalmazottak, sem a munkáltatók családi viszonyaiba, de megértik azokat is, akik nem merik vállalni a fertőzés vagy fertőzöttség kockázatát, és bezárják a műhelyt. Ebben az esetben a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezése a mérvadó.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- hűzták alá hozzátéve, hogy a jövőbe tekintve kérdéses, hogy az ügyfélkör hogy vészeli át az időszakot. Hiszen az elmúlt években tapasztalható növekedés nem csak mennyiségben, hanem igényességben is megfigyelhető volt az ügyfelek részéről.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Már számlát befizetni és adományozni is lehet az ATM-eknél
A készpénzbefizetés népszerűsége is folyamatosan emelkedik.
-
Celebek és sztársportolók hirdetik a kamu befektetéseket – de hogy védekezhetünk a csalók ellen?
A pénzügyi csalások nem tűnnek el, csak folyamatosan átalakulnak.
-
Álmokból valóság: Fiatal innovátorok útja a vállalkozói szféra felé (x)
Az MCC és a Design Terminal Küldetése.