A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2%-kal haladták meg az előző év azonos havi értékeket.
2018 májusában az ipari termelés volumene 0,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,8 százalékkal emelkedett.
- A termelés az év első öt hónapjában 3,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.
- A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban az előző hónaphoz viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt.
Visszatérhet az erőteljesebb növekedés
A KSH előzetes közlése alapján az ipart az élelmiszeripar és az elektronikai gyártás húzta, miközben a műanyaggyártás, gumigyártás, fémipar és vegyipar is szignifikánsan növekedett, ezzel szemben a járműgyártás enyhén visszaesett. Az ipar kilátásai továbbra is kedvezőek, így a következő hónapokban visszatérhet az erőteljesebb növekedés részben új autómodellek hazai gyártása, új kapacitások üzembe helyezése miatt, részben pedig a tavalyi második félévi gyenge bázis hatására - derül ki Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzőjének értékeléséből.
Kedvező, hogy az erőteljes belső kereslet miatt egyre erősebb szerepet játszik az ipar belföldi értékesítése, amit az építőipari boom is támogat, amit tükröz az ipari és építőipari hangulat történelmi csúcsra emelkedése is. Noha az elmúlt hónapokban az európai és német konjunktúra indexek visszaestek, a növekedés folytatását jelzik előre. Idén összességében 6,5 százalékra gyorsulhat az ipari termelés naptárhatással kiigazított növekedése a tavalyi 5,6 százalék után, míg a nyers növekedés 6 százalékra gyorsulhat az előző évi 4,8 százalékról, ami jelentős mértékben hozzájárulhat a GDP növekedés idei gyorsulásához, így idén 4,6 százalékos GDP növekedésre számítunk, de a számos felfelé mutató kockázat miatt a növekedés ennél gyorsabb is lehet.
A konjunktúramutatók alapján az ipari termelés akár szignifikánsan gyorsabban is növekedhet. Az ipar erőteljesebb növekedését a munkaerőhiány akadályozhatja, így előtérbe kerülhetnek, egyes területeken elkerülhetetlenek a technológiai és gépesítési beruházások. 2015 óta az ipari termelés 11,1 százalékkal, 2010-hez képest pedig 35,8 százalékkal bővült.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


