18 °C Budapest

Ennyit kereshet új szakmájával Lagzi Lajcsi

2017. szeptember 15. 16:45

Akár asztalosként is el tudná magát képzelni magát Lagzi Lajcsi, de egy saját lakásétteremről is álmodozik a zenész.

Visszavonul kicsit a zenétől, és inkább új mesterséget szeretne tanulni Lagzi Lajcsi. Nemrégiben ugyanis egy műkereskedő ismerősétől kapott néhány régi bútort, amit a fiai segítségével újított fel. A munka közben eszébe jutott, milyen volt, amikor ő segített asztalosként dolgozó apjának, és úgy döntött, kitanulja az asztalos szakmát.

A közös munka a családommal leírhatatlan boldogságot okozott. Ekkor döntöttem el végképp, hogy ez lesz a jövőben az egyik utam!

- mondta a Story magazinnak Lagzi Lajcsi, akinek az asztalos munkák mellett más tervei is vannak. Vállalkozni szeretne, méghozzá egy lakáséttermet, klubot szeretne nyitni, ahol - elmondása szerint - "nemcsak ételekkel vendégeljük meg a hozzánk látogatókat, hanem diétás jó tanácsaimmal is".

Asztalosként nem keresne valami jól

Megnéztük, hogy mennyit keresne Lagzi Lajcsi, ha kizárólag bútorasztalosként dolgozna. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálta legfrissebb adatai szerint a  bruttó 161 108 forintot keresnek a bútorasztalosok. Ez a fizetés viszont bőven az átlagfizetés alatt van, idén júniusban ugyanis ez az összeg bruttó 297 300 forint volt.

Anyagilag nem feltétlenül járna jól egy saját étteremmel sem. Hiába csökkent idén 27 százalékról 18 százalékra a vendéglátás jelentősebb részében az áfa, augusztus végi adatok szerint leginkább a munkahelyi vendéglátás forgalma bővült. A hagyományos vendéglők viszont nehéz helyzetben vannak, forgalmuk jelentősen nem nő, sőt, hiába az áfacsökkentés, áremelésre kényszerültek.

Ráadásul óriási a munkaerőhiány, lasszóval kell fogni az embereket. Aki teheti, az külföldön próbál szerencsét. Nem meglepő:júniusban a nyilvános hirdetéseket böngészve, illetve szakmai információink alapján azt találtuk, egy pincér 600-650 fornitot, egy szakács 450-500 forintot, a kisegítő személyzet pedig 250-300 forintot kap óránként.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Külföldön viszont ennek a többszörösét is megkapják. Július végén mi is beszéltünk egy Angliában élő magyar lánnyal, aki úgy helyezkedett el egy kávézóban, hogy korábban soha nem dolgozott a vendéglátásban. Pincérnőként kezdte, heti 30 órás szerződéssel. Az alapfizetése 1000 font, vagyis közel 350 ezer forint volt. A borravalóval együtt viszont 1200-1300 fontot is hazavitt havonta - vagyis közel 450 ezer forintot keresett.

Komoly gondokkal küzdenek tehát a hazai éttermek, nem meglepő, hogy még az ismert, neves, nagy múltú helyek is sorra húzzák le a rolót. Idén nyáron például 48 évnyi működés után szűnt meg a Pajtás Étterem, néhány napja pedig a Laci!Konyha! jelentette be, hogy szeptember 22-én nyitnak ki utoljára.

Címlapfotó: Lakatos Péter/MTI

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?