A Pénzcentrum cikkében most részletesen bemutatjuk, hogyan alakul az iparűzési adó 2025 évben Szegeden, beleértve a szegedi iparűzési adó mértékét és a legfontosabb határidőket is.
Három héten belül elindulhat a pécsi Zsolnay Zrt. porcelángyár irányított, állami felszámolása - írja a Bama.hu. A gyár szír tulajdonosa és a szintén tulajdonos pécsi önkormányzat között már egy ideje komoly konfliktus van, a gyárnál pedig pár hete a NAV is razziázott. A pécsi önkormányzat pedig most kitalálta, hogy szabadulhatnak meg a mostani vezetéstől úgy, hogy mégis megtartják a Zsolnay gyárat.
A megyei lap azt írja, hogy a pécsi közgyűlés csütörtökön megalapította a céget, ami majd átveheti a mostani tulajdonostól a Zsolnay márkanevet a felszámolás alatt, ami a cég legértékesebb vagyoneleme. Viszont ha ezt nem sikerülne megvenni, a Zsolnay család több örököse is hajlandó megadni a városvezetésnek. Az új cég a Ledina Kerámia Kft. névre hallgat, Pécs alpolgármestere, Girán János pedig kérte, hogy a cég megalakításáról zárt ülésen tárgyaljon a közgyűlés. A Ledina ügyvezető igazgatója Katreiner Zoltán, a Pécs Médiaközpont vezetője lett, ő viszont valószínűleg csak addig irányítja majd a céget, amíg az át nem veszi magát a gyárat. Az alpolgármester később a városháza lapjának azt mondta,
A Zsolnay gyárat korábban már kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a kormány, vagyis a pécsi önkormányzat szerint "védelem alá helyezték" a gyárat a mostani tulajdonosokkal szemben, aminek a szükségességét a NAV razziája is igazol az önkormányzat álláspontja szerint. A többségi tulajdonos, Bachar Najari - aki 2013-ban vette meg a gyár 74 százalékát - viszont ezt ellenséges felvásárlási kísérletnek tartotta az önkormányzat részéről, ezért kizárta a cégből a kisebbségi tulajdonos Pécsi Holding Zrt-t, az önkormányzat vagyonkezelőjét.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


