17 °C Budapest

Újra kinyitott a vírusos vietnami étterem Budán

2015. október 29. 11:42

Újra kinyitott az a budai vietnami étterem, amelynek vendégei közül a nyáron többen is súlyos fertőzés miatt kerültek kórházba.

A Facebookon jelentette be csütörtök délelőtt a Hai Nam Pho Bistró, hogy ismét kinyitott. A budai vietnami étterem szeptemberben zárta be kapuit, miután több vendége is kórházba került.


A kommentelők túlnyomó többsége örül a bejelentésnek, alig várja, hogy újra ott ehessen, ugyanakkor van, aki azt írta:

De jó, bár 3 hét kórház kicsit sok volt egy pho levesért...


Hepatitis miatt zárták be

Az éttermet sokan ismerik a városban, vannak, akik Budapest legjobb phó levesezőjének tartják (a phó egy fűszeres tésztás leves, amit jellemzően marhahússal kínálnak - a szerk.)

Szeptember elején azonban az étterem egyik napról a másikra bezárt, kiderült, hogy többen kórházba kerültek. Nagyon jól kommunikáltak, a magyar sajtó együttműködő, felelősségvállaló kis családi vállalkozást láthatott, akik sajnálják a történeteket. Aztán megjelentek a kommentek, amik azért elég erősen árnyalták a képet: nem egyszerű mérgezésről, mondjuk szalmonelláról van szó, hanem többen kórházban fekszenek - írta korábban az Index.

Az azonnali bezárást nem együttműködés vagy saját vizsgálatuk indokolta, hanem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendelte el, méghozzá nem is a hepatitis, hanem a helyszínen talált szabálytalanságok miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Nébih több súlyos élelmiszer-biztonsági szabálytalanságot is talált az étteremben:

  • az étteremben használtak nem nyomon követhető, jelöletlen alapanyagokat. Ma az egyik legfontosabb dolog az élelmiszer-biztonságban, hogy tudjuk, honnan jön valami, hiszen már eleve is fertőzött lehet, a főzéssel, sütéssel nem minden elpusztítható, és még előtte is bajt okozhat;
  • összevissza tárolták az udvari alapanyagokat, húsokat: ezeket szintén a fertőzésveszély miatt elkülönítve kellene;
  • rendezetlenség, zsúfoltság volt;
  • teljesen hiányoztak az egészségügyi vizsgálatok (a dolgozók sem lehetnek fertőző betegek, hiszen a konyhán könnyen továbbadják);
  • megszegték a személyes higiéniás szabályokat (például nem mostak rendesen kezet az étel készítése előtt);
  • egyáltalán nem volt bevezetve a HACCP-rendszer, ami az élelmiszerek teljes nyomon követését teszi lehetővé a teljes élelmiszerláncban;

Budapest Főváros Kormányhivatala 2015. október 12-ig bezárólag 38 olyan hepatitis A-betegről tud, ak mind azt állítják, hogy ettek a közelmúltban az étteremben. A kormányhivatal járványügyi vizsgálatot készít, felveszi a kapcsolatot minden beteggel, és ha kell, a környezetükben élőkkel. Felderítik, hogy kell-e valakinek megelőző védőoltás.

A hivatal szerint az étteremhez köthető megbetegedések miatt a betegek környezetében a Népegészségügyi Főosztály munkatársai összesen 200 embert oltottak be, köztük egy általános iskolai osztályban 19 diákot és egy óvodában 34 gyereket.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. április 14. hétfő
Tibor
16. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33