Mi kell ahhoz, hogy az ember 14 évesen, majdhogynem iskola helyett kezdjen el pénzt keresni, ráadásul nem is alkalmazottként, hanem a saját feje után menve?
A Magyar Posta 40 kistelepülésen alakított ki Agora Pontot és tette elérhetővé az elektronikus ügyintézést a helyi lakosság, vállalkozások számára.
Az Európai Unió 499 millió forint támogatásával megvalósított projekt 2012-ben indult és az idén fejeződött be.
Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a projektzáró sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a posta történetében új fejezetet nyitottak, a társaság több olyan feladatot kapott, amelynek megvalósítása az ügyfelek, az állam és a cég érdekeit szolgálja.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a tervek szerint az egykapus kiszolgálás keretein belül a Magyar Posta egyre több területen tud majd bekapcsolódni az ügyfelek közigazgatási ügyeinek intézésébe, illetve egyre szélesebb körben bővíti, teszi kedvezőbbé szolgáltatásait.
Az állam szempontjából fontos, hogy az ország bármely területén ugyanolyan minőségű szolgáltatás, életminőség legyen elérhető, mint a nagyvárosokban, ezzel is erősítve a vidéket - hangsúlyozta az államtitkár.
Hozzátette: az elmúlt időszakban a posta jelentős beruházásokat hajtott végre, illetve több partnerségi szövetségi kapcsolatot alakított ki a nemzeti pénzügyi szolgáltatások indításához.
Az uniós fejlesztési projektekről szólva Németh Lászlóné elmondta, hogy a posta partnerként van jelen az elektronikus közigazgatás fejlesztésében, a Belügyminisztériummal közösen központi címregiszter kialakításán dolgoznak, és befejezte az Agora-projektet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az Agora-projektről elmondta, hogy a 100 százalékban uniós fejlesztés 5 éves fenntartási kötelezettséget ír elő. A 2000 fő alatti 40 településeken kialakított pontokon, a telepített érintőképernyős berendezésen 12 élethelyzethez kapcsolódó 160 ügytípusról lehet információt kérni, illetve elindítani a kijelölt területeken az ügyintézést.
A vezérigazgató bejelentette, hogy az Agora-projekt keretében mobiltelefonos applikációt is kidolgoztak, amely segíti az ügyfeleket a szolgáltatás igénybevételében és az információszerzésben.
Szarka Zsolt bemutatta a mobil icsekk fizetéshez kapcsolódó mobiltelefonra tölthető applikációt is, amellyel már most is lehet postai QR-kóddal ellátott csekket befizetni. Hangsúlyozta: 2015 január elseje után már csak a posta QR-kódjával ellátott csekket lehet legyártani. A csekken szereplő kód segítségével mobiltelefonon is gyorsan, azonnal vagy késleltetve be lehet befizetni a csekket bankkártyás fizetésként, amely nem minősül készpénzfelvételnek. Az applikációhoz egyéb postai szolgáltatások is tartoznak, például csomag nyomon követése és időpont foglalása - ismertette a vezérigazgató.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


