12 °C Budapest

Mennyibe kerülnek az új pénztárgépek?

MTI
2013. július 26. 15:32

A hagyományos pénztárgépek cseréje összesen több mint 40 milliárd forintba kerülhet a kereskedőknek, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a következő időszakban engedélyt kapó pénztárgép-forgalmazók érdeke az, hogy árversennyel mérsékeljék a későbbi engedélyezés hátrányait.

Az OKSZ pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet: a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal eddig három pénztárgép forgalmazását engedélyezte.

A felmérések szerint mindhárom típus ára 170 ezer forint körüli lesz - írja az OKSZ. A szervezet szerint - 250 ezer hagyományos pénztárgép cseréjéből kiindulva - ez azt jelenti, hogy áfa nélkül összesen több mint 40 milliárd forinttal lehet számolni. Ehhez jön még a beüzemelés költsége, ami legalább 10-15 ezer forint lehet gépenként.

A szolgáltatók korábban arra számítottak, hogy az új pénztárgépek ára 130-150 ezer forint körül lesz. A legkisebb vállalkozások számára ez is megfizethetetlen összegnek számít - hívja fel a figyelmet a kereskedelmi szövetség. Hozzáteszi azt is: az 500 millió forint éves árbevétel alatti vállalkozások legfeljebb öt pénztárgép cseréjéhez gépenként 50 ezer forint támogatást kaphatnak.

Akár államilag is gyárthatták volna az új kasszákat
Érdekes részleteket mondott el az onlinekassza-rendszerről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Portfolio.hu-nak adott interjújában. A pénztárgépek bevezetésének csúszására a miniszter azt válaszolta, hogy szerinte sikeres lesz a pénztárgépek bekötése, "csak annyi történt, hogy később tudunk elindulni."

"Ez a történet tanulságos számomra abból a szempontból, hogy a piac nem képes minden esetben gyorsan reagálni. Dönthettünk volna úgy is, hogy létrehozunk egy állami pénztárgép-gyártó céget és az itt előállított gépeket használja majd mindenki. Ehelyett rábíztuk a gyártókra, hiszen van a piacon lengyel, koreai, japán, német cég, akik elláthatják új pénztárgépekkel a piacot." - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

"Azonban meglepve tapasztaltuk, hogy ez nem megy olyan gyorsan, a lehetőség ellenére nem kapkodnak a fejlesztés és gyártás területén. Jelenleg három engedélyezett gép van, ezeknek zajlik a gyártása, emellett pedig van hét, engedélyre váró cég. Ez utóbbiak közül 3-4 gyártó hamarosan meg is kaphatja az engedélyt. Abban bízok, hogy ha megkezdődik a verseny, akkor gyorsan csökkenni kezdenek az árak és gyorsabban meg is valósul a pénztárgép-csere." - mondta el az interjúban Varga Mihály.


Az engedélyezett pénztárgép-forgalmazók már gyűjtik a megrendeléseket. A visszaigazolásokból arra lehet következtetni, hogy a gyártás fokozatos felfutása augusztusban várható - közölte az OKSZ. A szövetség szerint a pénztárgépek megrendelésével célszerű várni néhány hetet, hiába rendel ugyanis egy szolgáltató pénztárgépet, úgysem kapja meg rövid időn belül. A következő időszakban engedélyt kapó pénztárgép-forgalmazók érdeke viszont az, hogy árversennyel mérsékeljék a későbbi engedélyezés hátrányait - hangsúlyozza közleményében a szervezet.

Arra is felhívja viszont a figyelmet a szövetség, hogy a pénztárgép üzembe helyezéséhez szükséges azonosító, valamint a támogatás igénylését is mindenképpen célszerű mielőbb elindítani az adóhatóságnál.

Célszerű a jelenlegi árból alkudni, ami úgy a legkönnyebb, ha többen összeállnak és nagyobb számban rendelnek pénztárgépet - áll az OKSZ közleményében.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 7. 15:26