13 °C Budapest

Lenyomják a kisboltokat a trafikok?

Pénzcentrum
2013. július 1. 14:05

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint alaposan felforgatja az élelmiszerüzletek rendjét, hogy az új trafikok a dohánytermékeken kívül más, elsősorban élvezeti cikkeket is árulhatnak. Az eddig ellátatlan területeken pedig várhatóan ideiglenes engedélyeket oszthatnak ki.

Az OKSZ hétfői közleményében kiemelte, hogy számításuk szerint az átlagvásárló, ha korábban 100 forintot elköltött egy élelmiszerüzletben, abból 40 forintot különböző élvezeti cikkekre fordított. A dohánytermékek mellett a trafikok kínálatában megjelenhet a lottó, a szeszesital, a kávé, köztük a helyben fogyasztható is, az energiaital, az ásványvíz, az üdítőital, a fagyi, a jégkrém és az újság.

Megkönnyíti a trafikosok helyzetét, hogy a július 15-től belépő árrésszabály alapján már nem kell más termékek értékesítésével megtámogatniuk a dohányértékesítést, az eddigi 4-5 százalékos árrés mellett eddig erre kényszerültek a kereskedők. A 10 százalék árrés előírása önmagában helyes döntés, hiszen ha a vásárló egy kiló kenyér árában minden költséget megfizet, a cigaretta esetében sem indokolt a kivétel, amit eddig a gyártók kényszerítettek a kereskedőkre - írja közleményében az OKSZ.

A szövetség szerint az új trafikrend előreláthatóan folyamatosan formálódni fog. A trafikosok, mivel cigarettát csak náluk lehet vásárolni, kivételezett helyzetben vannak ugyan, de a versenytől azért teljesen nem mentesülnek. Várható, hogy a koncessziósok egy része - a jobb üzletmenet reményében - vándorolni fog, természetesen a koncesszió határán belül.

Ideiglenes árusítás lesz az eddig ellátatlan területen

Az első trafikpályázati szakaszban érvénytelennek minősített 1415 helyen nem mozgó árusítással, hanem - a vonatkozó törvénymódosítás által biztosított lehetőségnek megfelelően - ideiglenes kijelöléssel rendezhető a dohánykereskedelem - közölte Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője hétfőn az MTI érdeklődésére.

Ennek az a módja, hogy a polgármesterek neveznek meg jelöltet az eddig működő árusítók közül, akiknek elfogadásáról a törvény értelmében a Zrt. hozza meg a döntést - tette hozzá.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Légrádi Petra hangsúlyozta, hogy az ideiglenes kijelölés maximum egy évre szólhat, de legfeljebb addig, amíg a területre kiírt koncessziós pályázat eredményes nem lesz.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap Pécsett vetette fel, hogy mozgóárusítással oldják meg az ellátást hétfőtől azokon a településeken, ahol még nincs eredménye a trafikpályázatnak. Úgy fogalmazott, hogy minden átálláskor előfordulhatnak időleges zavarok, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azonban mindent megtesz az ellátás zavartalansága érdekében. "Reméljük, hogy a cég hamar megoldja a problémákat, mert a fogyasztók érdekeit szem előtt kell tartani, ki kell szolgálni azokat, akik hozzá akarnak jutni a dohánytermékekhez" - tette hozzá a kormánypárti politikus.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing és kommunikációs vezetője emlékeztetett arra, hogy a törvény értelmében az érvénytelennek minősített helyekre új pályázatot írtak ki, amelyre július 1-jéig, azaz hétfő éjfélig lehet jelentkezni. Az első pályázati szakaszhoz hasonlóan a feldolgozásra, elbírálásra 30 nap áll rendelkezésre, amelyet további 30 nappal meg lehet hosszabbítani, így 60 nap áll rendelkezésre.

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 6. kedd
Ivett, Frida
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 6. 15:27