12 °C Budapest

Fellendülőben a szexipar! Itt a bizonyíték

MTI
2012. november 17. 15:07

Minden üzletágban javítani tudta pozícióit a német Beate Uhse a harmadik negyedévben.

Az európai erotikapiac vezető vállalatának csütörtöki közlése szerint ennek köszönhetően az első kilenc hónapban már 1,3 millió eurót tett ki a működési eredmény az egy évvel korábbi 4,8 millió euró veszteséget követően.

Az elmúlt időszak átszervezései után a tervek szerint halad a társaság talpra állítása. A korábbihoz képest nagyobb hangsúlyt kap az internetes értékesítés, a kínálatban a fehérneműk és a "játékszerek" dominálnak, és újabban a női felhasználók felé nyit a társaság, miután az ügyfelek több mint fele nő.

Az árbevétel még enyhe csökkenést mutat: az első kilenc hónapban 5,5 százalékkal 103 millió euróra esett a forgalom, de a tendencia javuló. A második negyedévben még 4,5 százalékkal, a harmadikban már csak 1,8 százalékkal esett a forgalom.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?