„Miért menjek, úgysincs nyitva semmi?”, mondja a vendég, miközben a vendéglátós azt gondolja: „Miért nyissak ki, úgysem jön senki?.”
Felemás nyarat zártak a fővárosi vendéglátóhelyek: a hazai kereslet visszaesését nagyjából kiegyenlítette a fapados légitársaságok által hozott turisták tömege - mondta a Napi Gazdaságnak Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke.
A magyar vendégek vásárlóerejének visszaesése mellett a negatívumok közé sorolta az üzleti célú és konferenciaturizmus csökkenését. Ez utóbbi a szakember szerint nemcsak magyar, hanem európai trend is, még ha a Malév kiesése miatt itthon valamivel erőteljesebben is jelentkezett. Hozzátette, hogy ugyanakkor a Malév megszűnésével nagyobb hangsúlyt kaptak a fapados légitársaságok, így több turista - még ha kisebb költésű is - érkezett Budapestre.
Verebes Pál, a Budapesti Gazdasági Főiskola Vendéglátás Intézeti Tanszékének docense úgy vélte, az éttermi kínálattal nincs gond, a probléma az, hogy miközben nőnek a beszerzési árak és a működési költségek, azokat a belső kereslet hiányában nem lehet az árakban érvényesíteni. Szerinte a helyzeten a SZÉP-kártya sem segített sokat, mert egyrészt a lakosság jellemzően inkább szállásra költi, másrészt a vendéglátóhelyek félnek bevezetni, mert a mérsékelt érdeklődéshez képest túl sok többletmunkát igényel.
Niklai Ákos az év további részében a tavalyihoz hasonló forgalomra számít, ám kiemelte, hogy ez lehetne sokkal jobb is, ha az állam versenyképesebbé tenné a vendéglátást, például a jelenleg 27 százalékos áfa csökkentésével. Megjegyezte, hogy az unióban a vendéglátást érintő áfa átlagosan 10 százalék.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


