Hiába kért csődvédelmet a Jeans Club Kft., nem sikerült rendezni a kintlévőségeket, és felszámolásba fordult az eljárás - tudta meg a Gazdaság.hu. A cég félmilliárd forintot meghaladó veszteséggel zárta a tavalyi évet, néhány napja végrehajtást rendelt el a társaság ellen az adóhivatal.
Kétmilliárd forintot meghaladó szállítói tartozás, és ötmilliárdos rövid lejáratú hitel szerepel a Jeans Club Ruházati és Kereskedelmi Kft. kötelezettséglistáján a tavalyi évre, a cég májusban csődvédelembe menekült. Úgy tűnik nem sikerült rendezni a kintlévőségeket, a cég ellen megindult a felszámolási eljárás.
A Jeans Club forgalma az elmúlt években folyamatosan csökkent: 2008-ban még 9,8 milliárd forint árbevételt ért el, tavaly már csak 9,2 milliárdot. Az eladás szerkezete is változott, míg korábban a forgalom döntő része a hazai kiskereskedelemből származott, ez jelentősen visszaesett tavaly, az exportértékesítés viszont bővült. A társaság Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban hozott létre leányvállalatokat.
A ruházati cég az elmúlt években üzemi szinten nyereségesen működött, sőt még tavaly is, pénzügyi vesztesége okozta a félmilliárd forintot meghaladó mérleg szerinti veszteséget, a jelentős hitelállomány miatt. (2008-ban is hasonló történt: jelentős forgalom mellett, pozitív üzemi eredménnyel zárt, azonban a mínusz 1,9 milliárd forint pénzügyi veszteség miatt, 1,7 milliárd forint adózott veszteséggel zárta az évet.) Az Opten adatai szerint néhány napja végrehajtást rendelt el a társaság ellen az adóhivatal.
A kft.-t 1997-ben alapították, 35 ruházati üzletet működtet Magyarországon, főleg Budapesten, illetve néhány vidéki nagyvárosban, továbbá külföldön is több márkaboltot nyitott.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


