Múlt héten rendelte el a bíróság a Cerbona Zrt. felszámolását, a társaság ennek ellenére egy komolynak tűnő külföldi befektetővel tárgyal.
Ha sikerül egyezséget kötni a bankokkal és az egyéb hitelezőkkel, akkor a tevékenység a korábbi profilnak megfelelően, de új cégben folytatódhat tovább, így közel háromszáz munkahely maradhat meg.
A Fejér Megyei Bíróság május 19-én közzétette a Cerbona Zrt. felszámolásának megindításáról szóló végzést. A vállalat igazgatósága még januárban döntött a felszámolás mellett egy sikertelenül zárult csődegyezségi tárgyalást követően. Ezután éles fordulatot vettek a tárgyalások egy külföldi befektetővel, aki meg kívánja vásárolni a Cerbona Zrt. eszközparkját és folytatná a Cerbona Zrt. összes gyártási tevékenységét.
Jelenleg az összes termelőegység működik, folyik a munka a malmokban, az extrudátum üzemben és a tésztagyárban. Ugyan kevésbé széles a termékpaletta mint volt korábban, de a lényeg az, hogy marad a polcokon a Cerbona. Ha megszületik az egyezség a hitelezőkkel, az emberek munkahelyének a nagy része megmenthető. Tavaly novemberben, a sikertelenül zárult csődeljárás kezdetekor több mint 360 munkavállalója volt a Cerbonának, jelenleg mintegy háromszázan dolgoznak a cégnél.
A Cerbona Zrt. az utóbbi években komoly likviditási problémával küzdött, amit a piac változásai és a válság tovább erősített. Egy tőkeerős szakmai befektető bevonását tűzték ki célul, de a cégvezetés nem tudott megegyezni a finanszírozó bankokkal, így a közgyűlés csődvédelmet kért tavaly november végén.
Egy legendás magyar cég
A székesfehérvári központú Cerbona Élelmiszeripari és Kereskedelmi Részvénytársaság jogelődje az 1962. január 1-én alapított Fejér Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat volt, amelynek fő tevékenységi köre a gabonafelvásárlás és őrlés, illetve a takarmánykeverék gyártás volt. Ebből alakult ki a vállalat mai profilja, a különböző gabonaalapú, korszerű élelmiszerek gyártása és értékesítése.
Az első jelentős lépés a klasszikus malomipari tevékenységből való kilépésre 1982-ben történt, amikor a cég üzembe helyezte az olasz berendezéssel felszerelt tésztagyárat, és ezzel elkezdte a magasabb feldolgozottsági fokú élelmiszerek előállítását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Öt évvel később, a német Schaaf cégtől vásárolt extrúziós vonal kezdte meg működését, amellyel elindult az extrudált snackek és reggeli ételek gyártása.
A fejlesztések sora 1989-ben a müzli és müzli szeletek előállításával folytatódott, egy új gépsor üzembe helyezését követően. Az olasz FEN cég gépeinek 1995. végén történő beüzemelésével tovább nőtt a cég gyártókapacitása, ekkor kezdődött el a klasszikus corn flakes, és a burgonya illetve gabona alapú sütött snackek, chipsek gyártása.
Mára a Cerbona Rt. a hagyományos búza- és kukoricaőrlemények gyártása és értékesítése mellett négy tojásos tésztákat, durum alapú, tojás nélküli tésztákat, reggeli ételeket, snackeket, chipseket, müzliket és müzli szeleteket állít elő.
A Cerbona márkanév 1988-ban került bevezetésre, majd ezt a nevet vette fel a társaság 1993 júniusában, amikor állami vállalatból részvénytársasággá alakult. A vállalat privatizációjára 1994 júniusában került sor. Termékskálájukon megtalálhatóak a legújabb táplálkozástudományi ismereteknek megfelelő élelmiszerek: csökkentett cukortartalmú, hozzáadott cukor nélküli, teljes kiőrlésű búzalisztből, élelmi rost hozzáadásával készült termékek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


