16 513-ra emelkedett a bedőlt cégek száma Egy hónap alatt 1 627, az év első 11 hónapjában pedig 16 513 céggel szemben indult felszámolási eljárás, így év végére a bedőlt cégek száma meghaladja a 17 500-at - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Az új cégek száma ezzel szemben a második egymást követő hónapban mutatott csökkenést.
"Lassan egy normális válságrégió képét kezdik kirajzolni a magyar cégstatisztikák" - állítja Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója azt követően, hogy a cég közzétette a novemberi felszámolási, végelszámolási és cégalapítási adatokat. Eszerint novemberben ismét jelentősen, 16%-kal nőtt a felszámolásra jutó cégek száma, és második egymást követő hónapban jegyeztek be kevesebb céget, mint egy évvel korábban.
A magyar válság eddig abban különbözött a más országokban tapasztalttól, hogy a cégalapítások száma a legnehezebb időszakokban sem csökkent számottevően. Novemberben azonban összesen 2 627-et céget jegyeztek be, 21%-kal kevesebbet, mint egy hónappal korábban,. "Azt tudjuk, hogy eddig is számos újrakezdő próbált adósságot hátrahagyó cége után új céget alapítani. Most sem ők hagytak föl ezzel a piaczavaró tevékenységgel, sokkal inkább az a helyzet, hogy már ők sem tudják kompenzálni a valós piaci igények szülte tisztességes cégalapítások csökkenését" - mondja Csorbai Hajnalka.
Az év első 11 hónapjában ezzel 16 513-ra emelkedett a bedőlt cégek száma, így feltételezhető, hogy az év végére meghaladja az év elején becsült 17 500-at. "Decemberben az ünnepek miatt rendszerint az átlagosnál 10-20%-kal kevesebb felszámolást tesznek közzé, de így is feltételezhető, hogy átlépjük az előrejelzett számot, és a növekedés a múlt évhez viszonyítva eléri a 17-18%-ot" - nyilatkozta az Opten stratégiai igazgatója.
Idén novemberben a megszokottnál és a tavalyinál is kevesebb végelszámolási értesítő jelent meg. Az Opten igazgatója szerint itt is arra kell figyelni, hogy a III. negyedév eddig eltelt hónapjaiban ez mindkétszer így történt. "Úgy látjuk, hogy az eddig talpon maradó vállalkozások már nem adják meg egykönnyen magukat, a cégvezetők az utolsó pillanatig reménykednek, hogy fordulat következik be az üzleti környezetben és a megrendelésekben, esetleg fizetőképessé válnak azok a cégek, amelyek felettük állnak a lánctartozásban." Sajnos ez rendszerint hiú ábrándnak bizonyul, de ekkor már nincs mód a cégek megmentésére, de még tisztességes bezárására sem. Csorbai szerint ezt támasztja az is, hogy a végelszámolások mind nagyobb aránya fordul át felszámolásba.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Új csődtörvény kellene
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


