17 °C Budapest

Trükköznek a multik, szívnak a magyar beszállítók

Pénzcentrum
2010. március 2. 09:02

Hiába szabályozza ma már törvény, hogy milyen visszatérítéseket kérhetnek a multinacionális áruházláncok a beszállítóiktól, a különböző kiskapuk segítségével utóbbiak ugyanolyan nagy mértékű polcdíjakat kérnek, mint korábban -írja a Magyar Nemzet.

Egy, a lapnak nyilatkozó magyar vállalkozó elmondta: folyamatosan változik a bónuszok, a visszatérítések elnevezése. Ezek azok a költségek, amiket a beszállító fizet az áruházláncnak, hogy az forgalmazza termékeit, a gyakorlatban ezek jelentik a kiskapukat a törvényi szabályozáson. 

Ha egy 100 forintos terméknek a beszállító meg akarja kapni az árát, kénytelen 166 forinton számlázni az áruház felé, mivel annak 40%-át (vagyis 66 forintot) különféle jogcímeken vissza kell juttatnia a kereskedő zsebébe.

A bónuszok átnevezésén kívül egyes multik már két hónapja halogatják a szokásos éves tárgyalást a szállítókkal, amikor felülvizsgálják az együttműködés körülményeit. Így sokan még mindig nem tudják, milyen feltételekre számítsanak az idei évben.
A lap informátora szerint a kiszolgáltatottság tipikusan a kisvállalkozásokat sújtja, hiszen a nagy gyártók beszállítóként egészen más alkupozícióból indulnak a multiláncoknál.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?