Lezárta az Európai Bizottság a Microsoft ellen folytatott versenyjogi vizsgálatot, miután megállapodott a szoftveróriással, hogy a cég az európai piacon lépéseket tesz az egyenlő versenyfeltételek megteremtésére a webböngészők piacán.
Még idén év elején indított eljárást az Európai Bizottság a Microsoft ellen, miszerint a cég a böngészők piacán is visszaélt az operációs rendszerek területén meglévő erőfölényével. A Bizottság kifogása az volt, hogy a szoftvermamut a Windows operációs rendszerekhez kapcsolta az Internet Explorer internetes böngésző programját is. Ezáltal a Microsoft mesterséges értékesítési előnyhöz jutott, amely nem kapcsolódott a személyi számítógépek több mint 90 százalékán futó terméke pozitív tulajdonságaihoz.
A Bizottság előzetes vélekedése szerint ez a termékkapcsolás akadályozta a piaci innovációt, valamint mesterséges módon úgy ösztönözte a szoftverfejlesztőket és tartalomszolgáltatókat, hogy termékeiket és internetes oldalaikat elsősorban az Internet Explorerre optimalizálják.
Az eljárás lezárása érdekében a Microsoft önkéntes vállalásokat tett, miszerint a vállalat az Európai Gazdasági Térség (EGT) államaiban (27 EU ország + Izland, Norvégia és Liechtenstein) a Windows XP, a Windows Vista és a Windows 7 operációs rendszerek felhasználói egy választóképernyő segítségével kiválaszthatják, hogy melyik böngészőt szeretnék telepíteni az Internet Explorer mellett vagy helyett. Ezenkívül a Microsoft a számítógépgyártóknak is szabadkezet ad, hogy a Windows rendszereken mely böngészőt telepíthetik alapértelmezetten a frissen értékesített gépekre.
Az Európai Bizottság a Microsoft ajánlatát elfogadta, és az eljárást bírság kiszabása nélkül megszüntette. A vállalatnak 6 hónap múlva kell benyújtania az első jelentését a vállalások teljesítéséről, Brüsszel pedig két év múlva fogja először felülvizsgálni a megállapodást. Amennyiben a Microsoft megszegi a kötelezettségvállalásokat, a Bizottság a Microsoft teljes éves forgalmának akár 10%-át kitevő bírságot is kiróhat rá anélkül, hogy bizonyítania kellene az Unió trösztellenes szabályainak bármiféle megsértését - írja a Rapid.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


