Luxusautók a Lidl-parkolókban: mi áll a háttérben?

2009. december 2. 16:58

A Lidl bejelentette, hogy hamarosan megnyitja első dubaji áruházát. A világ egyik legnagyobb diszkontlánca így azonnal reagált az arab állam gazdasági nehézségeire.

Komoly gazdasági problémákkal szembesült a világ egyik leggazdagabb államának tartott Dubaj az elmúlt napokban. A főbb hitelminősítők leminősítették a dubaji állami cégeket, egyes elemzők szerint a helyi vállalatoknak több tízmilliárd dollárnyi hitelt kellene újrafinanszírozni a következő évben és ennek költsége az egész régióban megemelkedhet. A probléma kiváltó oka, hogy az állami felügyelet alatt álló Dubai World óriásvállalat fizetésképtelenséget jelentett, ez pedig kihat az egész ország, sőt a régió gazdaságára (a hírek a világ tőzsdéit is megmozgatták).

Egyelőre még nem látszik, hogy a gazdasági nehézségek milyen hatással lesznek a mindennapokra, az azonban már biztos, hogy hamarosan megjelenhetnek a diszkontláncok a fényűző paloták között. A Lidl ugyanis bejelentette, hogy a közeljövőben megnyitja első dubaji áruházát.

Tovább tarolnak az Aldi és a Lidl milliárdosai

A Lidl szóvivője úgy fogalmazott: "Az a küldetésünk, hogy eljuttassuk az olcsó termékeket oda, ahol azokra szükség van, legyen az egy manchesteri lakótelep, vagy épp a csőd szélén álló arab állam. Annak pedig egyáltalán nincs jelentősége, hogy némely vásárlónk platina bevonatú Rolls-Royce-szal parkol majd le az áruház előtt. Hiszünk abban, hogy bolygónk minden lakosának alapvető joga, hogy 5 pennyt fizessen egy babkonzervért."

Az első dubaji vélemények üdvözölték a Lidl lépését, és pozitívnak minősítették, hogy az arab állam is bekapcsolódhat a globális diszkontlánc nagy családjába.

Botrányosan olcsó a Lidl: mi áll a háttérben?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az 1930-as években alapított Lidl a német élelmiszer kiskereskedelem TOP 10 áruházlánca közé tartozik, önálló társvállalatai pedig egész Európában jelen vannak. A vállalat Európa legnagyobb diszkont-élelmiszerkereskedelmi hálózatát tudhatja magáénak, de egyre hatékonyabban próbálkozik új piacok meghódításával is.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01