14 °C Budapest

Példaértékű a Tesco - Erről már papírja is van

Pénzcentrum
2009. november 27. 11:47

Tizenöt további vállalat mellett a Tesco-Global Áruházak Zrt. is elnyerte a Magyar PR Szövetség Best Practice, azaz példaértékű gyakorlat címét. A példaértékűség a cég által megalkotott vállalati felelősségvállalási stratégiára és annak megvalósulására vonatkozik - írta az MTI.

A Tesco esetében a vállalati felelősségvállalás kiterjed a cég üzleti tevékenységének gazdasági, társadalmi és környezeti hatásaira. Kockázatok felismeréséről és azok kezeléséről szól, valamint a Tesco üzleti tevékenysége által okozott negatív hatások minimalizálásáról, illetve a pozitív hatások maximalizálásáról.

A Tescónál a vállalati felelősségvállalás három elv mentén szerveződik: a cég arra törekszik, hogy szerepet vállaljon a helyi közösségekben, együttműködjön a vásárlókkal, valamint úgy bánjon a dolgozókkal és üzleti partnerekkel, ahogy a Tesco szeretné, hogy vele bánjanak.

A Magyar Public Relations Szövetség 2009-ben immár harmadik éve hirdette meg CSR Best Practice pályázatát. A tizenhat sikeres pályázó bemutatkozó anyagai megjelennek egy közös kiadványban. A pályázó vállalatoknak bizonyítaniuk kellett, hogy rendelkeznek kidolgozott CSR stratégiával, felelősségvállalásuk áthatja napi működésüket és megmutatkozik az összes, általuk érintett csoporthoz fűződő kapcsolatukban. A pályázatot elbíráló zsűri idén kiemelt figyelmet fordított a dolgozók bevonására a CSR stratégia kialakításában és a megvalósuló programokban.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?