13 °C Budapest

Domino-hitel a bajba jutottaknak

Pénzcentrum
2008. október 16. 15:00

A világ legjobb franchise-hálózatai között számon tartott Domino's Pizza Inc. azt fontolgatja, hogy a rendelkezésre álló készpénzállományából a nehéz helyzetben lévő átvevőknek nyújt közvetlenül hitelt.

Mindez azután derült ki, hogy a keddi kereskedési napon befagyasztották a cég részvényeinek kereskedését, miután elkeserítő eredményt tettek közzé. David Brandon vezérigazgató egy konferenciahívás keretében jelentette be, hogy a változó hitelpiaci kondíciók miatt a cég feltölti készpénzállományát, melyből rövid távú hiteleket nyújtana az egységek működtetőinek.

Még az is előfordulhat, hogy az eddig jól teljesítő egységeknek olyan finanszírozást nyújtanak, melynek segítségével esetleg felvásárolhatják a gyengébb üzemeket.

Maga a lánc egyébként azért került bajba, mert a legfőbb hitelezőjük, a Lehman Brothers csődbe ment.

A franchise hálózat az Entrepreneur magazin 500-as listáján a kilencedik helyet foglalja el. A Domino's Pizzát még 1960-ban alapította egy testvérpár, s 1967 óta működnek franchise formában.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magyarországon egyelőre nincs jelen a hálózat, a csatlakozáshoz kapcsolódó költségeket pedig az alábbi táblázat mutatja.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33