A tavaly szeptemberi könnyítések hatására, idén negyedévente több mint 10 ezer cég alakult Magyarországon. A cégalapítási láz annak ellenére tart, hogy az elmúlt negyedévben enyhén csökkent a tendencia. Egekbe szökött a változásbejegyzések száma, de nőtt a felszámolások aránya is - mutat rá az Opten Informatikai Kft. harmadik negyedéves jelentése.
A tavalyi 34 ezres darabszámhoz képest idén már most több mint 36 ezer céget alapítottak Magyarországon. A statisztikák szerint az elmúlt negyedévben ugyan csökkent a növekedés üteme, ennek ellenére még mindig tart a cégalapítási láz - derül ki az Opten Kft. legfrissebb, 2008. harmadik negyedéves jelentéséből.
Feleslegesen siettek
A változásbejegyzések száma az új TEÁOR szerinti tevékenységi körök cégjegyzékben történő átkódoltatási kötelezettsége miatt az egekbe szökött: tavaly egész éves 180 ezer változásbejegyzéshez képest idén szeptember végéig 496 ezer történt. Bár utólag módosították a jogszabályi kötelezettség határidejét, a számok azt jelzik, hogy sokan siettek és az időközben eltörölt határidőre cselekedtek - hívta fel a figyelmet Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója.
Nőtt a felszámolások száma is
A harmadik negyedév végén az idén közzétett felszámolási eljárások száma meghaladta a 8100-at, ami 12 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Most már biztos, hogy a felszámolási eljárások száma idén először meghaladja a tízezret, azaz minden 50. társas vállalkozás fizetés képtelenségi eljárással küszködik. A végelszámolások száma 10 százalékkal nőtt a tavalyi év harmadik negyedévi bázisidőszakában mért adatokhoz képest, és számuk meghaladja a 7 ezret. "A végelszámolások számának növekedése nem örömteli esemény, hiszen a vállalkozói szektor gyengeségét mutatja, de az mindenképpen megnyugtató, hogy mind több tulajdonos választja a tevékenység lezárásának ezt a tisztességes formáját" - véli Csorbai Hajnalka.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
További tisztulás a cégvilágban
Meglódultak a végrehajtási eljárások is: tavaly egész évben 26 422 ilyen eljárás indult, idén szeptember végéig 38 588. Csorbai Hajnalka elmondta: ez egyértelműen az APEH növekvő aktivitást mutatja, hiszen a végrehajtási eljárások döntő többségét az adóhatóság indítja.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


