10 °C Budapest

Mégsem kell menniük az offshore cégeknek

Pénzcentrum
2008. szeptember 24. 08:30

Felmerült, hogy a kormány eltörli az offshore cégek legfontosabb kedvezményét, a jogdíj és a kamat ötven százalékos leírhatóságát. Ezek a tételek azok, amelyek még Magyarországon tartják a korábban offshore státusszal rendelkező cégeket - írja a Napi Gazdaság.

Négy évvel ezelőtt az offshore cégeknek még csupán 3 százalékos társasági adót kellett fizetniük, melyet elősz9r 2004-től emeltek fel 4 százalékra. A következő évben viszont meg kellett szüntetni ezt a státuszt, azaz megszűnt az ilyen vállalkozások 4 százalékos adója. Persze ez még nem jelentette azt, hogy ezek a cégek el is tűntek az országból, a jogszabály ugyanis rendelkezett néhány olyan adókedvezményről, melyeket kifejezetten a korábban ebbe a kategóriába sorolt vállalkozások tudtak teljes mértékben igénybe venni.

Itthon elsősorban olyan offshore vállalkozások telepedtek meg, melyek jogdíj- és kamatügyletek lebonyolítására szakosodtak, ezért kapták általános kedvezményként a fent említett tételeket. Ez összességében a korábbi offshore cégek számára 8 százalékos adófizetést jelentett.

A beterjesztett javaslat kiszivárgott verziója pedig pont ezt a kedvezményt tervezte eredetileg megszüntetni, melynek következménye várhatóan az lett volna, hogy kivonultak volna a még az országban maradt társaságok is, így kiesett volna a költségvetésből a tőlük várható adóbevétel is.

Az országgyűlés elé került verzióban azonban már szerepel a jogdíjkedvezmény, melyet Mlinarik Tamás, a KPMG szenior menedzsere pozitív lépésként értékel, hiszen az ilyen jellegű kedvezmények miatt további befektetők, ezáltal pedig pótlólagos adóbevételek jöhetnek az országba, illetve a már itt lévő ilyen jellegű cégeket is a maradásra, s a tevékenységbővítésre ösztönözheti.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mivel az offshore státusz 2005-től megszűnt, így ma már nehéz megbecsülni, hogy a főleg csoporton belüli finanszírozással és licencbe adással foglalkozó volt offshore cégek mennyi adóbevételt hoznak Magyarországnak. Ennek ellenére annyi bizonyos, hogy több milliárd forintról van szó. A státusz megszűnése előtti adatok szerint mintegy 500 offshore cég működött itthon, s összesen 11 milliárd forint adót fizettek éves szinten.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 8. 19:33
Agrárszektor  |  2025. május 8. 19:27