Mi történt 2007-ben? Megjelent a Közbeszerzési Tanács 2007-es évre vonatkozó beszámolója, melyben többek között áttekintik a közbeszerzések tisztaságának, átláthatóságának kérdéseit, illetve arról is értesülhetünk, milyen közbeszerzések zajlottak, s mekkora volt azokból például a kkv-k részesedése. Jelen cikkünkben a beszámoló főbb megállapításait kívánjuk bemutatni.
Csak semmi kirívó
A beszámoló egyik első kijelentése, hogy a tavalyi év egyértelműen illeszkedett az elmúlt évtizedek tendenciáihoz, mind statisztikai, mind pedig a közbeszerzések egészét illetően. A megszorítási intézkedéseknek megfelelően tavaly jóval kevesebb számú és értékű közbeszerzés valósult meg, mint az előző évben, s tovább erősödött a piaci koncentráció, azaz az egy eljárásra jutó szerződéses érték emelkedésnek indult.

Az egyik nagyon lényeges megállapítása a beszámolónak, hogy az új Közbeszerzési törvény (Kbt.) hatályba lépés óta eltelt évek eredményeként kezd letisztulni a szakma, lenyugodni látszik a szakemberképzés és a tanácsadók piacán kezdetben tapasztalt túlzott érdeklődés.

Tavaly összesen 3446 eljárást folytattak le, 1521 milliárd forint értékben. Az előző évhez képest az eljárások száma 30 százalékkal, értékük pedig 10 százalékkal csökkent. Fontos azonban tudni, hogy a statisztikai adatok nem tartalmazzák az egyszerű eljárásokat, a Tanács ezek értékét 200-250 milliárd forintra becsüli.

Eljárási számok
Az eddigi trendeknek megfelelően a tavalyi évben a nyílt eljárások részesedése némileg csökkenve 53 százalékot tett ki, a tárgyalásos eljárásoké pedig emelkedett, így közel 36 százalékot tett ki. Versenypárbeszéd eredményes lefolytatására újfent csupán 1 alkalommal került sor. A gyorsított eljárások (melyek meghívásos és hirdetménnyel induló tárgyalásos eljárások esetében alkalmazhatóak) számbeli aránya 2007 során tovább emelkedett, így összesen 241 alkalommal került sor lefolytatásukra.

Érték szerinti megoszlás alapján az új Kbt. 2004-es hatályba lépését követő szerkezetváltás 2007-re azt eredményezte, hogy a tárgyalásos eljárások lettek a meghatározóak, ilyen eljárásban tavaly 930 milliárd forint került elköltésre, ez az összérték 61 százalékát képviseli.
Mire van szükség és mennyiért?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A beszerzés tárgyát tekintve sem történt lényeges változás a tavalyi év során, az építési beruházások továbbra is az első helyen állnak, 2006-hoz képest némileg erősödve, 51,5 százalékos részesedéssel. Az építési beruházásokat követik a szolgáltatásmegrendelések 29m4 százalékkal, illetve az árubeszerzések 19,1 százalékkal.
Az egy eljárásra jutó átlagos közbeszerzési érték igen magas volt tavaly, a 441 millió forint/eljárás mintegy 100 millió forinttal haladja meg a 2006-os adatot. A magas arányt döntően a tárgyalásos eljárások eredményezik, melyek esetében az átlagos érték 752 millió forintot ért el. Emellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyes nagy-értékű építési beruházásoknál az ajánlatkérők rendre tárgyalásos eljárást alkalmaznak.
A magas értékben másrészt az is szerepet játszott, hogy a közszolgáltatók és a központi költségvetés közbeszerzései játszottak szerepet.
Kicsik a közbeszerzésben
Hogy állnak a kkv-k?
A kkv-k helyzete a közbeszerzésekben nem változott az elvárt mértékben tavaly, s továbbra is csupán kevés gyakorlati eredményt hozó intézkedés történt az elektronikus közbeszerzések területén.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


