12 °C Budapest

Még 40 milliárd forintot kell lehívnunk

Pénzcentrum
2008. július 4. 08:15

Legkésőbb az év végéig minden projektgazdának kell elszámolnia az I. Nemzeti fejlesztési terv (I. NFT) keretében elnyert uniós támogatás felhasználásával. Még mintegy kétezer pályázó adós az elszámolással, ha senki nem tesz eleget kötelezettségének, abban az esetben 40 milliárd forint úszhat el - írja a Világgazdaság.

A projektgazdák már korábban is elmaradásokkal küzdöttek, igaz, akkor a GOP-pályázatok forráslehívásairól volt szó, ekkor a MAG Zrt. szerint 2200 nyertes cég maradt el a forráslehívással, s a szóban forgó támogatási összeg 32,557 milliárd forint volt.

A konkrét projektzárási időpontokat a támogatási szerződések rögzítik, ez indokolt esetben legfeljebb december 31-ig módosítható, azonban eddigre a kedvezményezettek elszámolásai akkor vezethetnek többszöri, elhúzódó hiánypótlásokhoz, amennyiben a számla nem felel meg a számviteli törvény előírásainak, nem számolható el a feltüntetett költség, hiányosak a teljesítést alátámasztó dokumentumok, nincsenek meg a működéshez szükséges engedélyek, vagy a szállítónak közvetlenül történő kifizetésnél a kedvezményezett nem utalja át a kifizetéshez szükséges önrészt.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?