Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium három fontos törvényt készít elő tavaszig, melyek a jobb versenyképességet szolgálják - adja hírül a Világgazdaság.
Az egyik tervezet különösen a cégek közötti viták gyorsabb rendezéséhez nyújthat segítséget , míg a másik egyszerűbb eljárást alkalmaz és szűkíti a visszaélések lehetőségét a közbeszerzésekben. Gadó Gábor szakállamtitkár szerint pedig az új Ptk. több jogintézményt és szerződéstípust vezet be.
A javaslatcsomagról már jövő hónapban államigazgatási egyeztetés lehet. Lényeges elem a polgári perrendtartás módosítása, ugyanis a megyei bíróságok előtt zajló céges vitákban kötelezővé válik az ügyvédi képviselet, valamint megkövetelik az előzetes egyeztetést vagy egy mediációs eljárást.
A csomag következő javaslata növeli a közjegyzők szerepét a nem peres eljárásokban, hiszen az ő feladatuk lesz az előzetes bizonyítás és az igazságügyi szakértő kirendelése. A harmadik tervezet a bírósági végrehajtást újíthatja meg, például az elektronikus árveréssel.
A változó közbeszerzési törvény a jelenleginél átláthatóbb és kiszámíthatóbb gyakorlatot eredményezhet Gadó szerit. Az új Ptk. többek között alapítványi szabályozást ad, igyekszik a tulajdonjogban piaci szempontokat érvényesíteni, valamint erősíti a szomszédjogot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A károsultak helyzetét könnyítheti meg a csoportos perlés lehetősége, változnak az értékpapírjogi rendelkezések, valamint önálló szerződéstípusként épül majd be a törvénykönyvbe a lízing és a faktoring.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


