9 °C Budapest

Munkahelyek százaiba kerülhet az erős euro...

Pénzcentrum
2007. november 22. 15:00

A dinamikusan növekvő olajárak közepette az euroövezet autósai minden bizonnyal örülnek az erős euronak, ez ugyanis jelentősen ellensúlyozza a nyersanyag áremelkedését, így a monetáris unió tagállamaiban a benzin és a gázolaj ára kisebb mértékben nő, mint például az Egyesült Államokban.

A német kormány gazdasági tanácsadója, Peter Bofinger a Spiegelnek adott interjújában azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az euro erősödésének van másik, a lakosság és a teljes gazdaság szempontjából kedvezőtlen oldala is. Az euro-dollár árfolyam elmúlt időszakban tapasztalt elmozdulása ugyanis jelentős bevételkiesést jelent a vállalatok számára, amely végeredményben akár munkahelyek megszűnésével is járhat.

A magyar munkavállalókat persze ennyire "közvetlen" módon nem érinti az euró árfolyamának erősödése, ahogy azonban azt az elmúlt hetekben láthattuk, a forint is hasonló tendenciát mutat a dollárral szemben. A dollár gyengélkedése a lakosság szemszögéből nézve akár pozitívumot is jelenthet, hiszen ezáltal olcsóbbá válik az import, a vállalkozások szemszögéből azonban jelentős bevételkiesést jelent, termékeik ezáltal megdrágulnak.

A nemzeti és a közös európai valuta erősödésének hatása azonban eltérő hatást fejt ki, amely főként a külkereskedelmi struktúrának köszönhető: míg a német gazdaságnak az export, addig a magyarnak az importkitettsége magas. Vagyis Németország többet exportál mint amennyit importál, a legnagyobb német vállalatok kifejezetten exportra gyártanak.

Az erős euro pontosan a magas exporthányaddal rendelkező vállalatoknak jelent nagyobb problémát, így a BMW-nek és az Airbusnak is. Itt ugyanis az euro árfolyamának emelkedése árnövekedéshez vezetne, ezt azonban a vállalatok nem engedhetik meg magunknak, így ez bevételkiesésként jelenik meg számukra.

A jelentős profitcsökkenés és a veszteségek elkerülése érdekében a vállalatok várhatóan ismételten racionalizálni fogják tevékenységüket, mely leépítéseket hozhat. A felértékelődő euro így végső soron akár munkahelyek megszűnéséhez is vezethet.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Peter Bofinger szerint az erősödési hullám folytatódhat, és akár egy újabb 10 százalékos felértékelődés is elképzelhető, amely akár már a teljes német gazdaság növekedési ütemét is veszélybe sodorhatja, 0,5 százalékkal csökkentve a GDP növekedést.

A euro felértékelődése nem új keletű folyamat, már évek óta jellemző. Eddig azonban azért nem okozott jelentős problémát, mert az párosult a globális gazdasági fellendüléssel párosult. Az amerikai gazdaság növekedésének lassulása azonban új helyzetet teremtett.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?