Bár a marketingszakkönyvek sorra fejezetek szentelnek a márkaépítés rejtelmeinek, és a márka szerepének a vásárlókkal való kapcsolatban, sokak számára maga a márka csupán egy általánossá váló elképzelést jelent, melynek értéket nem lehet számszerűsíteni. A Viennában található Európai Márkaintézet, a nemzetközi felmérések példáját követve, most először határozta meg az európai márkák értékét.
A Novomatic AG és a Raiffeisen által támogatott felmérés keretében 3000 márkacsaláddal rendelkező vállalatot és egyedi márkát vizsgáltak meg Európa 24 országában, melyek 16 üzletágból kerültek ki. A vállalatok "hovatartozását" tulajdoni struktúrájuk alapján állapították meg: minden vállalat ahhoz az országhoz került, melynek állampolgárai legalább a részvények 45 százalékát birtokolták.
Az eurobrand2007 elnevezést viselő felmérés különlegessége, hogy a nemzetközi felmérésekkel szemben, nem csak a tőzsdén jegyzett vállalatokat vizsgálta, de a zárt körűen működő és az állami tulajdonban lévő cégeket is. A következőkben ennek a felmérésnek az eredményeit, illetve hazai vonatkozásait tekintjük végig.
Módszertan és eredmények
A bécsi intézet a különböző márkák által produkált bevételt bizonyos növekedési és piaci faktorokkal korrigálta, így állapította meg a márka tényleges értékét. A korrekciós tényezők között találkozhatunk a bevétel változására, a piaci pozícióra, a versenyképességre, a potenciális fejlődésre, a befektetésekre és a fogyasztói körre vonatkozó adatokkal. A rangsort a lezárt üzleti év árbevétele és a Világbank idei évre vonatkozó makrogazdasági adatai alapján állították fel.
A márkaértékeken túlmenően a szakemberek vizsgálták a GDP és az össz nemzeti márkaérték közötti összefüggéseket, illetve azt, hogy a legnagyobb értékkel rendelkező vállalatok és egyedi márkák mely ágazatokban összpontosulnak.
Az alábbi diagramból jól kivehető, hogy a legfontosabb márkák 54 százaléka négy ágazatban koncentrálódik, melyek mindegyike szorosan kötődik a napi szükségletekhez. Így minden második top márka a pénzügyi, a kiskereskedelmi, a telekommunikációs vagy a fogyasztási cikkek szektorából kerül ki.
A 10 legmagasabb értékkel rendelkező brit, francia és német márka a vizsgált márkák összértékének 45 százalékát teszi ki, a legjobb 9 országban pedig az érték 83 százaléka összpontosul. Tehát a csúcsmárkák többségét az európai országok kevesebb, mint fele állítja elő.
A legjobb 10 márka teljesítményét országonként az egy főre jutó GDP-hez hasonlítva arra az eredményre jutunk, hogy a kettő között rendkívül erős, 82 százalékos korreláció áll fenn. Vagyis a kapcsolat a nemzeti márkák értéke és a gazdasági vagyon között szoros: a márkaértéket a vagyonképző szerepe mellett, egyfajta multiplikátornak tekintik, mely elősegíti és felgyorsítja a gazdaság növekedését-
Kik lettek a legjobbak? Finn győzelemmel zárult a verseny
A legjobb márka az idei évben a finn Nokia lett, a telekommunikáció vállalat márkájának értéke a számítások szerint eléri a 32,33 milliárd eurót. A második helyen a luxusipart fémjelző LMVH (29,8 milliárd euró), a harmadik helyen pedig az egyik legnépszerűbb élelmiszermárka, az Unilever (25,1 milliárd euró) zárt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A brandek legértékesebbjei a telekommunikációs szektorból és az autóiparból kerültek ki. Így felfért a legjobbak listájára a Mercedes-Benz és a BMW is. A top 50 (link) csupán egyharmada egyedi márka, vagyis egymárkás vállalat, ez arra enged következtetni, hogy egyre nagyobb jelentőséggel bír a diverzifikáció, a brand portfolió ugyanis nagyobb mobilitást enged meg a piaci hatásokhoz való alkalmazkodásban.
Hol végzett a magyarok legjobb márkája?
A felmérés szerint hazánkban a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. a legjobb márka, 466 millió eurós értékével. Ez a teljes európai listát nézve a 335-dik hely megszerzéséhez volt elegendő.
A rendszerváltó államok számára márkakérdésben mindenképpen problémát jelent, hogy a privatizáció során, sok kulcsfontosságú vállalat került külföldiek kezébe. A könnyűipari gyárakat és márkákat megvásárló multinacionális vállalatoknak pedig nem engedtek teret az apróbb vállalatok számára.
A legfontosabb márkákat több volt szocialista országban, így Csehországban, Romániában és Magyarországon is, a szerencsejáték szektor adja. Ez alól kivételt jelent az orosz telekommunikációs vállalat, a Beeline és a tartós fogyasztási cikkeket gyártó, szlovén vállalat a Gorenje.
Hazánkban a 10 legjobb márka összértéke 1,29 milliárd euró, jó összehasonlítási alap, hogy Nagy-Britanniában ugyanez az érték ennek 100 szorosára rúg. A top márkák itthon a GDP 0,92 százalékát adják, ez a vizsgált 24 ország között a 20. helyre volt elegendő.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.