14 °C Budapest

Merjünk nagyot álmodni: jó lehetőségek vezetőknek...

Pénzcentrum
2007. szeptember 20. 15:00

Mindenki arról álmodik, hogy egy nagy nevű cégnél fog dolgozni, hatalmas fizetésért, és luxusautó fog állni a luxusvillája mellett. Sokak számára ez csak álom marad, de vannak akik szerencsések, és megadatik egy ilyen munkahely. A Fortune összeállította azoknak a cégeknek a listáját, ahol a legjobb helyük van a vezetőknek...

Az első helyen szereplő General Electric 300 ezer alkalmazottat számlál, és a 2006-os bevétele összesen 168,3 milliárd dollárra rúg, ami 30 378,15 milliárd forint. Jelenleg a bevételei 50 százalékát a tengerentúlról szerzi, és az alkalmazottak fele szintén a tengerentúlon dolgozik.

A vállalat legendás tréning lehetőségekkel rendelkezik, ahol dolgozók ezrei szerezték már meg eddig is a vezetési tapasztalatokat. De a cég belső hálózatán is számos tréningprogram elérhető, így bárhol van a dolgozó, tudja fejleszteni a már meglévő tudását.

A második helyezett Procter & Gamble 2006-os 68,2 milliárd dolláros (12 310,1 milliárd forint) bevételeit 135 ezer alkalmazott közreműködésével szerezte. A 170 éves múltra visszatekintő cég már több generációnyi vezetőt képzett ki. Olyan embereket keresnek, akik már rendelkeznek vezetői tapasztalatokkal, és azok továbbfejlesztésével értékes vállalati vezetők kerülnek ki a cég berkeiből.

A Nokia 68,5 ezer alkalmazottjával, és 51,6 milliárd dolláros (9 313,8 milliárd forint) éves bevételével a harmadik helyet foglalja el. Folyamatosan fejleszti ki az újabbnál újabb mobiltelefonokat, követve a fogyasztók éppen aktuális vágyait, és elvárásait.

Az új tehetségek tudásának gyarapítását mentori programmal próbálják elérni, vagyis mindenkinek van egy mentora, aki támogatja, és segíti a munkában felvetődő problémák, és kérdések megoldásában a dolgozókat.

A negyedik helyet kapta a Hindustan Unilever, 2,74 milliárd dollárnyi (494,57 milliárd forint) bevétellel, és 15ezer alkalmazottal. A legmagasabb beosztásban lévő 200-250 vezetőt egy vezetési képességeket mutató mátrixban ábrázolják különböző szempontok alapján, és a legjobb 50-et nevezik ki a legkritikusabb, és valószínűleg a legjobban fizető posztokba. Ez visszacsatolásként is jól működik a vezetőség körében, mivel így tisztában vannak vele, hogy miben kell még fejlődniük.

A Capital One kártyakibocsátó vállalat 2006-ban 15,2 milliárd dollár (2 743,6 milliárd forint) bevételt realizált, 32 ezer dolgozó munkájának eredményeképpen. Meglepő módon a vállalat személyes trénerekkel próbálja fejlődésre ösztönözni a vezetést. Mindenkinek van egy saját trénere, aki a nyilvános beszéd módjától kezdve az idő megfelelő beosztásáig mindent megtanít a "tanulóknak".

A General Mills foglalja el a Fortune listáján a hatodik helyet, 27,5 ezer alkalmazottal, és 11,6 milliárd dollár (2 093,8 milliárd forint) éves bevétellel. A tavalyi évben a gabonapelyheket gyártó cég egy háromnapos szimulációs programot vezetett be, ami során a dolgozók olyan helyzetekre készülhetnek fel, amivel nem találkoznának a mindennapi életben.

36 vezető beosztású alkalmazottat osztottak 6 fős csoportokra, hogy egymás ellen küzdjenek az üzleti problémák kihívásainak megoldása során. Az eredmények meglepőek szoktak lenni, sokszor olyan vezetők teljesítenek a legjobban, akikről nem is gondolták volna.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A következő helyezett a McKinsey, aki 45 országban rendelkezik irodával, és összesen 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A 2006. évi árbevétele a Fortune becslései szerint több mint 1 milliárd dollárra rúgnak, ami 180,5 milliárd forintot jelent. 2007-ben a cég 2,5 ezer tanácsadót foglalkoztatott külföldön. A vezetői képzés részeit képzi a 12-24 hónapos külföldi projektekben való részvétel.

A listán az IBM csak a nyolcadik helyre jutott be 330 ezer alkalmazottjával, és 91,4 milliárd dolláros (16 497,7 milliárd forint) bevételével. A múlt évben a vezetőség kiemelt feladat volt a rövid határidőn belüli bevezetése számos új szolgáltatásnak. Az egyre bővülő IBM-nél, aki az elmúlt 7 évben 69 vállalatot vásárolt fel, lényeges kérdés a vezetőség hozzáértése, így számos esetben igyekeznek a felvásárolt cégektől átvenni a hasznos technikákat.

Az utolsó két helyen a BBVA, és az Infosys Technologies áll. Az első vállalat 108 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és 38,3 milliárd dollár (6 913,15 milliárd forint) bevételre tett szert az elmúlt évben, miközben az utolsó helyezett 76 ezer alkalmazottal "mindössze" 2,2 milliárd dollárt (397,1 milliárd forint) realizált.

A második legnagyobb spanyol bank, a BBVA esetében a visszajelzésekre helyezik a hangsúlyt, minden dolgozónak elemzik a munkáját, és év végén értékelést készítenek, ami eredményeképpen a dolgozók tisztában lehetnek azzal, hogy mely területeken van szükségük fejlődésre.

Az Infosys felfedezte a fiatalokban rejlő lehetőségeket, akik sokszor maguknak tartják meg a véleményüket, és kialakított egy rendszert, amiben mindenki szabadon elmondhatja a negatív és pozitív dolgokat a céggel kapcsolatban, így elősegítve a fejlődést.

Mint az a Fortune listájában is látható, minden nagy vállalat igyekszik a legjobb szakembereket képezni az alkalmazottakból, más és más módszerekkel. Ha valakinek sikerül megfelelni az elvárásoknak, és a szakmai tudását is képes fejleszteni, az elérheti a vezetőségi posztokat, és vele együtt az áhított fizetést is.

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.10 09:26
Erről már írtam itt nemrégen. Történik. Ez most csak a John Deere-ről szól. Business decision: egyik...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
perfekt  |  2025.05.07 11:01
A Canva egy hihetetlenül sokoldalú eszköz, amely lehetővé teszi, hogy profi kinézetű vizuális tartal...
hrdoktor  |  2025.05.07 07:13
A térdfájdalomnak több oka is lehet, leggyakrabban térdízületi gyulladás miatt alakul ki. Az elválto...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01