Hazánkban jelenleg mintegy 230 000 jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (kkt., bt.), illetve több mint 240 000 jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság (kft., rt.) szerepel a cégjegyzékben - írja a Napi Gazdaság.
A parlamenthez benyújtott, a cégalapítást megkönnyíteni szándékozó igazságügy-minisztériumi törvényjavaslat alapján 2005 során a cégalapítás átlagos bejegyzési ideje hiánypótlás nélkül túllépte a 9 munkanapot, 2006 során azonban alatta maradt.
A leggyorsabb bejegyzés Dél-Dunántúlon, Baranya és Tolna megyében zajlott, az összes cég esetében 4,5 nap alatt sikerrel lehet járni, a kft.-k esetében valamivel több idő szükséges. A gyorsaság tekintetében az élmezőnyben foglalnak helyet Hajdú-Bihar (5,2), Vas (5,3) és Fejér megye (5,6) cégbíróságai. Ennél hosszabb már az átfutási idő Bács-Kiskun (13,9), Zala (13,4), Győr-Moson-Sopron (12,2) és Heves megyében (11,2). Budapest a maga 9,2 napjával a középmezőny második felében található.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szerint pontosan nem lehet tudni, hogy mi az oka az egyes cégbíróságok eltérő bejegyzési idejének. Egyes területeken talán kevesebb a cégbíró, míg másutt megugrott, vagy alábbhagyott a vállalkozási kedv.
Ha az átfutási időket hiánypótlással együtt nézzük, akkor 2005-ben átlagosan 38,5, míg tavaly 37,3 munkanapot vett igénybe az alapítás. Annak ellenére 40 százalékos a hiánypótlási arány, hogy a cégbíróság előtti eljárás során kötelező a jogi képviselő igénybe vétele. Budapesten például 7622 új kft. bejegyzési eljárása során 3036 esetben rendeltek el hiánypótlást.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


