Karbantartás miatt december 2-4. között, késő esténként a H6-os HÉV csak a Közvágóhíd és Tököl között jár.
Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő, köztük számos kisgyerekes család érkezett.
Az ünnepi fénybe öltöztetett villamosok előtt Karácsony Gergely arról beszélt, hagyománnyá vált Budapesten a fényflotta, hiszen az első ünnepi fényvillamos tizenöt évvel ezelőtt közlekedett először . Az érdeklődök száma is mutatja, hogy a fényflotta részévé vált az adventi időszaknak - mondta.
A főpolgármester kiemelte: az ünnepi járművek fényei nem a csillogást szimbolizálják, hanem "azt a világosságot, amire mindannyian várunk az ünnepek előtt, és azt a világosságot, ami megmutatja ennek a városnak az igazi arcát, hogy ez a város tele van szeretetteli emberekkel, szeretnivaló emberekkel és szeretni való hagyományokkal".
Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, a BKV száz munkatársa dolgozott a járművek feldíszitésén. A fényflotta járművein öt kilométernyi fényfüzér van, ezeken 120 ezer LED-izzó található. A BKV fényflottája január elejéig közlekedik - közölte. Bolla Tibor meglepetésként számolt be arról, hogy idén először ünnepi fényhajó is közlekedik a Dunán.
Címlapkép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Kiábrándító tény: 10-ből 8 magyar nem készül a nyugdíjas évekre
Jelentősen le vagyunk maradva a nyugdíjbiztosítások terén a nyugat-európai átlaghoz képest.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.