19 °C Budapest
Lenti, Magyarország - 2023. július 15: Két autóbusz a lenti volánbuszpályaudvaron, Volánbusz Zrt.

Fontos bejelentést tett a Volánbusz: új jegytípus jön, így vásárolhatod meg

2024. augusztus 1. 18:37

2024. augusztus 5-től megszűnik a távolsági kiegészítő jegy az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járatokon, ezzel egyidejűleg a társaság új, fakultatív helyfoglalási rendszert vezet be. A helyjegy a MÁV appban – ahol mostantól már minden buszjáratra váltható menetjegy is – és a jegy.mav.hu felületén is megvásárolható, a pénztárak és a MÁV-START automatái mellett. A közlekedési vállalat célja, hogy a fejlesztéssel még kényelmesebbé tegye az utazást.

A szolgáltatás először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között is igénybe vehető lesz. A helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is fix ülőhelyen, kényelmesen tölthetik utazásukat.

A helyjegy egységesen 300 Ft-ba kerül, függetlenül az utazás távolságától, az utas életkorától, valamint attól, hogy az utas mivel utazik (jeggyel, bérlettel, napijeggyel, igazolvánnyal, igazolással – függően az egyéb feltételektől). Az online vásárolt (MÁV mobilalkalmazás, jegy.mav.hu) helyjegy ára 5% kedvezményt tartalmaz, így csak 285 Ft-ba kerül.

A helyjegy minden jegy és vármegye- vagy országbérletbérlet, napijegy, továbbá a jogszabály alapján ingyenes utazási lehetőséget biztosító valamennyi igazolvány és igazolás mellé megvásárolható. Megváltása nem kötelező, de mindenképpen javasolt, különösen a frekventált járatokon, mert csak azoknak lesz biztosan ülőhelyük, akik rendelkeznek helyjeggyel. Ezeken a járatokon a helyjeggyel nem rendelkező utasok a szabad kapacitás erejéig a szabadon maradt helyeket foglalhatják el.

A Volánbusz-helyjegy az augusztus 5-én és utána induló járatokra már megváltható az alábbi csatornákon:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • a MÁV app legújabb verziójában,
  • a jegy.mav.hu felületen, akár a pontos üléshely kiválasztásával a grafikus felületen,
  • a Volánbusz és a MÁV-START pénztáraiban,
  • a MÁV-START automatáiban.

Az új jegyvásárlási rendszerben a távolsági autóbuszokra legkorábban 60 nappal az adott járat indulása előtt lehet majd helyjegyet venni, a legtöbb járat esetén az indulást megelőző óráig.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Volánbusz által eddig használt online értékesítési rendszer annak weboldalával együtt csak augusztus 4-ig érhető el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?