Kiderült a fájó igazság: végleg vége az olcsó belföldi nyaralásnak?

Pénzcentrum: A turizmus és a koronavírus-járvány viszonya egészen bonyolult: mint mondani szokták, a turizmus volt az első, amit a covid elkaszált, és az utolsó lesz, ami talpra fog állni. Ez a kijelentés szerinted megállja a helyét?

Takács Márton: A többi nagy iparághoz képest valóban sokkal jobban érintette a járvány a turizmust, ez a része igaz. De azt gondolom, hogy összességében a szektor – és ebbe bele lehet érteni a hotelszektort, az utaztatást, a légi ipart – rezilienciája nagyon alábecsült sok szereplő által. Bár a volumeneket tekintve nem tartunk még a 2019-es szinten, a mostani eredmények azért több szempontból is megnyugtatóak.

Attól kezdve, hogy az utazási korlátozásokat feloldották, olyan tempójú visszaépülés kezdődött el, ami mondhatni, példaértékű. Én erősen vitatom azokat a véleményeket, melyek szerint ez egy túlérzékeny szektor, amely nem képes lábra állni. Többek között nagyon biztató tény, hogy azokat az előrejelzéseket, amelyeket az ENSZ Turisztikai Világszervezete adott ki a pandémia során, még a jelenlegi háborús események közepette, az amúgy is kihívásokkal teli gazdasági környezetben sem rontotta le jelentősen. E szerint az előrejelzés szerint tehát továbbra is 2024-re teszik azt az időpontot, amikor elérjük a 2019-es utazási volumeneket.

De korábban azért ők sem voltak ilyen optimisták, sokáig még a 2030-as dátumot emlegették, mint a visszarendeződés legkorábbi időpontját.

Az azért már elég régen volt. 1-1,5 éve már folyamatosan 2024 a céldátum. De az érdekes, hogy a jelenlegi inflációs környezet, a gazdasági nehézségek, az energiaválság ellenére is tartják ezt a dátumot. Hogy a teljes érték összetétele, a belső struktúrája mennyire változik, mennyire lesz megegyező vagy különböző a ’19-es szinttől, az persze más kérdés.

Úgy tűnik a kontinens turizmusa magához tért 2022 nyarára, de mi a helyzet Magyarországon? Mikorra érheti el az iparág újra a 2019-es szintet itthon? 

Hazánk és a környező országok, beleértve Szlovákiát, Csehországot, Lengyelországot és Ausztriát, keresleti dinamikája azért nagyban különbözik olyan, szintén kontinensen belüli, de dél-európai, vagy nyugat-európai úti céloktól, mint Spanyolország, Franciaország, Olaszország. A 2022-es év nálunk, a CEE régióban is elhozta a rég várt felgyorsult ütemű növekedést, de ezzel együtt teljesítményükben egyértelműen másodlagos desztinációkról van szó, amelyek Londonnal, Párizzsal, vagy a kifejezetten szabadidős közönségkedvenc Mallorcával nem összevethetőek.

Az összeurópai nyitásnak és a fundamentumoknak köszönhetően a kelet-közép európai keresleti fejlődésnek is egyértelmű és lendületes íve, ám a fent említett országokkal összehasonlítva természetes, hogy jelenleg versenyhátrány Ukrajna földrajzi közelsége, ennek piaci bizonytalanságot fokozó hatása erősebb, mint mondjuk Franciaországban. A régióból mégis kiemelném  Magyarországot, aki fejlődési üteme régiósan kiemelkedő 2021-hez képest. Például májusban Budapest a 2. helyen szerepelt az említett országok között szállodapiaci teljesítményindikátorokban. Kicsivel előztük meg Csehországot: Budapesthez képest Prága eggyel lejjebb szerepelt a listán.

Az utazók összetételét ezen adatok alapján lehet tudni?

Igen lehet, a fővárosi keresletet meghatározó többségű részarányban a külföldi utazók generálják. A covid elején Budapesten már jó ideje felvetődött, hogy itt a külföldi turisták határozzák meg a keresletet, és ez tarthatatlan: mit lehet csinálni, hogy Budapest minél több belföldi vendéget vonzzon?

A valóság azonban az, hogy 2019-ben Budapesten továbbra is az összes szállodai vendégéjszaka 85 százaléka külföldi volt. Mint sok más európai fővárosban, nálunk is az intraeurópai és az overseas turizmus táplálja a piacot, és ezen a struktúrán változtatni nem lehet. Volt és van jogos törekvés ennek kismértékű elmozdítására, például belföldi keresletélénkítő kampányokkal, de ahhoz, hogy ez jelentékeny hatással bírjon, én úgy látom, nagyon kicsi ország vagyunk, kis távolságokkal.

Persze a kampány hozott bőven plusz vendégéjszakát, de lássuk be, a budapesti szállodák kapacitása és egyes szegmensekben azok árfekvése nem a hazai turistákra van kalibrálva. Aki akart, eddig is ellátogatott a fűvárosba: ha egy debreceni család ki tud fizetni egy 200 eurós szállodai szobát Budapesten, az a covid előtt is megtette már. Eljött, elment színházba, és megaludt az Intercontinentalban. A járvány alatt az első évben lejjebb csúsztak ugyan az árak, és voltak pluszkedvezmények, keresletélénkítő belföldi akciók. Ez azonban egy nagyon időleges jelenség volt, mára nyoma sem maradt.

De akkor, ha jól értem, nem ez az iparág jövője.

Nem, és volumenében nem is lenne elegendő. Lehet persze élénkíteni, és 15%-ról mondjuk 20-25%-ra potenciálisan fel lehet hozni a belföldi vendégek arányát, azonban soha meg sem közelítheti az 50-50 százalékot: a magyar piac belső erőből nem tud ennyi vendégéjszakát generálni. A valóság az, hogy inkább Budapest küldi a vendégeket vidékre, nem pedig fordítva. Megkockáztatom, hogy a Balatonnál 70 százalékban budapestiek nyaralnak. Vannak alapstruktúrák, mint például a magyar turizmus összetétele, ezeket lehet valamelyest befolyásolni ugyan, de az, hogy Budapest egy nemzetközi desztináció, az alapvetés. A belföldi turizmus mindig csak egy kis arányú eleme lesz ennek, és lehet, hogy ha erősödő gazdasági pályán vagyunk, és ez jobban belefér az embereknek, akkor valameddig tud nőni a magyar vendégek aránya, de hogy a budapesti turizmust majd a magyarok határozzák meg, az mindig csak egy álom volt.

Jelenleg Budapesten 60 százalék körüli a foglaltság, ami azt mutatja, hogy visszajöttek a külföldiek. Persze nem minden piaci szereplő nyitott ki újra, ami nem is biztos, hogy baj, kicsit tisztult a piac. De bebizonyosodott, hogy tényleg nagyon jó a turizmus visszaépülési képessége, hiszen másfél évvel ezelőtt még mindenki be volt zárva az otthonába, nagyon nem látszott még az alagút vége. Szoktam mondani, hogy az utazási, a felfedezési, a kikapcsolódási, a környezetváltozási vágy olyan erős belső emberi drive-ok, amik alapvetően szervezik az életünket.

A turizmusnak van egy lassú, de folyamatos felfelé ívelése, tehát gyakorlatilag mindig növekedési pályán mozog. Ez már 150 éve is így volt. Persze vannak mélypontjai: háború, pandémia, de mindig talpra áll. Teltházas volt a Sziget, a Forma-1, teljes a megőrülés, minden repülőgép tele van, holott 150 ezer forintba kerül egy London-Budapest repjegy.

Úgy tűnik, a belföldi vendégeket nem tántorították el a mostani megnövekedett költségek, de a rohanó infláció, a rezsicsökkentés részleges megszüntetése várhatóan nagyban befolyásolja a magyarok költségvetését, kevesebb jut majd kikapcsolódásra. Erre miképp tud felkészülni a szállodaipar? 

Hogy a mostani új kihívások fényében mit hoz a jövő, az nehéz kérdés. Átmenetileg az infláció, valamint a növekvő költségek miatt jöhet egy lassulás. Jelenleg még az a helyzet, hogy ha drágább is minden, a covid után annyira erős a felgyülemlett kereslet, hogy még a fogyasztói kosarukat is átszerkesztik az emberek, és a diszkrecionális jövedelmük nagyobb részét hajlandók utazásra fordítani. Nem érdekel, mennyibe kerül, menni akarok! Mindenhol meghökkentően magas árak várják az embereket, mégis tömeg van. Persze ennek lehet egy végpontja, ahol ha erősen növekednek a háztartások költségei, elképzelhető, hogy hiába szeretnék, nem tudják már ilyen volumenben kifizetni az utazást. Most még megy a méricskélés: drágának drága ugyan, de még kipótolják a hiányzó összeget. Hamarosan eljöhet azonban az a pont, amikor ezt már nem tudják megtenni. De ez akkor sem jelenti, hogy összeomlik a turizmus, inkább racionalizálnak az emberek: mondjuk rövidebb időre utaznak. Azt látni kell, hogy egyszerűen nincs megállás. Olyan lehet, hogy átszerveződik néhány dolog, és elindulnak új trendek, amelyeket mostanában nem láttunk. A TUI utazási iroda vezérigazgatója nyilatkozta, hogy ők például mostantól teret adnak a kínálatukban annak, hogy az utazók összeállíthatják maguknak a csomagot: ez a pick and go. Ez is azt jelzi, hogy az egyre magasabb költségek mellett a kereslet megtartása a cél.

De az árak nem fognak lejjebb menni.

Nem nagyon, a kínálati oldal a magas költségek miatt már nem tud jelentős árcsökkentést végrehajtani. Egy szállodának kétféle költsége van: a fix költségek és a változók. A változó költségek forgalomarányosak, ha kevesebb vendéged van, tud valamennyit fogni. Nagy válságok esetében szoktak olyat csinálni, hogy egy nagy szállodában lezárják a két felső szintet, esetleg elküldenek pár embert. Ám ezekben a költségoptimalizációs lépésekben én már nem látok túl sok lehetőséget, hiszen a covid alatt ezeket már többnyire megtették. Az fog talpon maradni, aki meg tudja őrizni a minőséget, értelmezhető az ár/érték aránya, jó vendégélményt tud nyújtani. Arról nem is beszélve, hogy van egy olyan szegmens is, amelyiket nem igazán érinti, hogy válság van, vagy sem. Az a vendég, aki 700 dollárért alszik egy éjszakát egy 40 nm-es szobában, annak tulajdonképpen mindegy.

De nyilván most tartanak a szállodaüzemeltetők az energiaszámláktól, és lássuk be, ez egy teljesen racionális félelem. Meglátjuk, hogy lesz-e valamilyen érdemi állami intervenció a vállalkozások megsegítésére, ha tényleg nagyon eldurvulna a helyzet. De a szállodaipar hosszú távú befektetés: most nyilván a covid után tényleg nehéz, de a hozam meg a kockázat kéz a kézben járnak. Egyértelmű, hogy ez nem egy lakáseladási vagy irodaprojekt, de ugyanúgy megvan az előnye, sőt, a hozzáadott értéke is.

Most persze elsősorban magunkra koncentrálunk, de ha hátralépünk egyet, egyből látjuk, hogy például az USA-ban iszonyat jól teljesítenek a szállodák., sőt van egy csomó olyan nemzetközi desztináció, amelyik már túllépte a ’19-es számokat. Árszínvonalban mi is túlléptük, de összvolumenben még nem. Júniusban folyó áron másfélszeresére nőtt a kereskedelmi szálláshelyek árbevétele, ezt mind az inflációs hatás, mind az árfolyamváltozás segíti, de nyilván a keresletbővülés is benne van.

A turizmus kapcsán egyre gyakrabban hangzik el a fenntarthatóság is. Nyilván ennek köze van ahhoz, hogy a turizmus mégiscsak az egyik legszennyezőbb iparág: elég, ha csak a hosszú utazások környezeti hatásaira gondolunk. Egy valóban létező irányzatról van szó, vagy csak üres frázis?

A fenntarthatóságról sokan gondolják, hogy nem annyira fontos, vagy hogy nincs igazi tartalom mögötte, de a valóság az, hogy egyre fontosabb, és előbb-utóbb megkerülhetetlen lesz. Amiket a nemzetközi céghálózatunkban látok, világszerte olyan  tervezések vannak, melyek alapján elmondható, hogy sem fejlesztői, sem beruházói oldalról ma már nem lehet kikerülni a témát. És várható, hogy a finanszírozói oldalról hamarosan még erősebbek lesznek az ilyen jellegű hard elvárások. Ma már egy befektetési alap sem mondhatja, hogy a portfóliójának csak x százaléka rendelkezik különböző zöldtanúsítványokkal. Sőt, egy új egység építésekor a banki finanszírozásnál is előbb-utóbb ott lesz, mint kötelező elvárás. A bank saját reputációs kockázata miatt is csak akkor fogja megfinanszírozni az ingatlanprojektet, ha van valamilyen energiahatékonysági tanúsítványa.

De tulajdonképpen az energiahatékonyság sosem volt még olyan aktuális, mint éppen most: az, aki megújuló energiát is használ, feltehetően sokkal nyugodtabb. Tehát a mostani intézkedések, piaci körülmények is gyorsítják a folyamatot. Azoknak a beruházásoknak, amelyek magukba foglalják az ESG pilléreket, a projektértéke is potenciálisan magasabb lesz - és ezeket végül a piac fogja beárazni.

Fogyasztói oldalról ez mennyire elvárás?

Egyre inkább: a Booking.com csinált idén egy survey-t, ami sok meglepő eredményt hozott, például az jött ki, hogy 10-ből 7 utazó, ha jelezve van, akkor inkább a fenntartható szállást preferálja.

De nagy kérdés, hogy vajon hajlandó-e többet is fizetni érte?

Egy része biztos. A fiatalabb generációban ez az attitűd már abszolút megvan. Akik például most érettségiznek, és néhány év múlva kilépnek a munkaerőpiacra, utazgatni fognak, elmennek szállodákba, őket ez már fogja érdekelni. A Z generáció kifejezetten fogékony erre, náluk ez lelkiismereti kérdés. Ki fogják fizetni azt a plusz 20 százalékot. Összegezve tehát a fenntarthatóság egyszerre lesz fogyasztói preferencia, szabályozói elvárás, és finanszírozói feltétel is. Ezt a folyamatot pedig csak tovább gyorsítja, ha továbbra is ilyen nehéz lesz az energiahelyzet.

Címlapkép: Moore Global