Kevesen tudják: így nyaralhatsz a piaci ár töredékéért a Balatonnál, Velencei-tónál

Kevesen tudják: így nyaralhatsz a piaci ár töredékéért a Balatonnál, Velencei-tónál

2021. június 15. 05:49

A magyarok több mint 70 százaléka tervezi, hogy idén valahol az otthonán kívül tölt el pár napot pihenés, kikapcsolódás céljából, ugyanakkor egy átlagos négytagú családnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia: úgy tűnik, a tavalyinál is drágábbak lesznek a szállások. Vannak azonban olyan kevesek által ismert lehetőségek, melyek segítségével a piaci ár töredékéért nyaralhatnak a családok, sőt a kisnyugdíjasok akár ingyen is, méghozzán az önkormányzatok segítségével.

Egy friss felmérés szerint a magyarok 71,7 százalék a tervez utazni 2021-ben a koronavírus-járvány visszaszorulása esetén: 10,7 százalék külföldre, 40,2 százalék belföldre, 20,8 százalék pedig külföldre és belföldre is utazna nyaralási célból úgy, hogy legalább egy éjszakát távol tölt az otthonától. A megkérdezettek több, mint harmada (34,2%) a koronavírus-járvány időszakában úgy döntött, hogy nem utazik. Ennek a döntésnek az elsődleges oka a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások, vagyis a válaszadók szerettek volna utazni, de ez nem volt lehetséges. 29,4 százalék a járványtól való félelem és nem az utazási korlátozások miatt nem utazott, további 18 százalék pénzügyi megfontolásból döntött az otthonmaradás mellett, más felmérések szerint ez az arány inkább 60 százalék körül van – de tény, hogy egy viszonylag masszív rétegnek idén egészen biztosan nem telik kikapcsolódásra.

Ami nem is csoda. Már tavaly is arról számoltunk be, hogy brutális módon elszabadultak az árak a Balaton környékén, volt olyan apartman, amit dupla áron kínáltak 2019-hez képest, és szakértők szerint idén is hasonló tendencia várható: a tavalyi szobaárak nem tarthatók. A nyári főszezonban akár 15-20 százalékos áremelkedés is lehet, mivel feljebb kúsztak az élelmiszerárak, a karbantartási szolgáltatásokat csak drágábban végzik el a szakemberek, és az új alkalmazottakat is csak magasabb fizetésért lehet visszacsábítani a turizmus-vendéglátásba – írja a Portfolio.

Ha megnézzük a legnagyobb szálláskereső, összehasonlító oldalakat, mint amilyen a Szállás.hu, a Trivago vagy a Booking, azt látjuk, hogy egy négyfős család augusztus közepén a Balaton parton 400-600 ezer forintért tud 3-4 csillagos hotelben megszállni, apartmant valamivel olcsóbban 300-400 ezer forint körül találhatnak. (Persze vannak ennél valamivel olcsóbb lehetőségek is, kevésbé frekventált helyen, az átlagosnál szerényebb körülmények között, ahogy 1 millió forint fölött is van szállodai szoba és apartman is).

Ez nem kevés pénz már ha csak azt nézzük, hogy ekkora összegből akár meg is élhet egy négytagú család egy hónapban, az összes kiadását fedezni tudja. Nagyon friss adatok nem állnak ugyan rendelkezésünkre, de a KSH számításai szerint 2019-ben fejenként 111 ezer forintot költöttek a magyarok megélhetésre – írja  A háztartások életszínvonala, 2019 című kiadvány, ezt értelemszerűen annyival kell megszorozni, ahány tagja van a családnak. A 2020-as adatokat az év vége felé közlik, november-december környékén, az infláció alakulása miatt várhatóan tovább emelkedik ez a 111 ezer forintnyi összeg, azaz több pénz kellett a megélhetéshez tavaly, mint tavaly előtt – és akkor az idei évről még szó sem esett.

Alsó hangon tehát egyhavi költségvetését kell megspórolnia a családnak, hogy ki tudjon fizetni egy hét szállást a Balaton partján. Persze vannak olcsóbb területei is az országnak, számtalan vízparti üdülőtelep várja a pihenni vágyókat, és akár még a sátrazást is élvezni fogják a kicsit, vannak azonban olyan kedvezményes, sokak számára elérhető lehetőségek, amelyekről kevesen tudnak. Sok önkormányzat rendelkezik ugyanis saját ingatlannal az ország különböző pontjain, melyet nem csupán az önkormányzati dolgozók, de több helyen a kerületi, városi lakoson rendelkezésére bocsátanak rendszerint kedvezményesen, bőven a piaci átlagárak alatt.

Terézváros

Idén nyáron is várja a terézvárosiakat az önkormányzat siófoki nyaralója, a jelentkezéseket már fogadják a hivatalban. A szezon idén júniusban 15-én kezdődik és egészen október 25-éig tart.A pályázaton a kerületben legalább egy éve bejelentett lakcímmel rendelkező és itt élő, szociálisan rászoruló, gyermeket nevelő családok, személyek, 65. életévüket betöltött, továbbá 65 év alatti rokkantnyugdíjas vagy egészségkárosodott terézvárosi lakosok vehetnek részt. (Szociálisan rászorulónak számít, ha a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 120 ezer forintot, egyedülálló esetén a 150 ezer forintot.) Az önkormányzat üdülője az Ezüstpart elején található, ahonnan könnyen elérhető a belváros, a Balaton partja pedig mindössze 140 méterre van. Az itt nyaraló kerületi lakosok a kedvezményes díjért reggelit is kapnak és használhatják a szép, tágas kertet, játszóteret és az udvari medencét is.

A kedvezményes üdülési díj 18 év feletti felnőtt részére 2500 forintba kerül a szállás éjszakánként, a 18 év alattiak részére 1500 forint, 6 éven aluliak számára ingyenes.

Ferencváros

A 9. kerületnek egy balatoni nyaralója van, amit a dolgozók és a szociális intézmények lakói, vagy dolgozói vehetnek igénybe, kerületi lakosok nem. A díja 1500 és 3000 forint között mozog éjszakánként, attól függően, hogy hivatali dolgozó, vagy családtagja egyéb rokona veszi-e igénybe.

Kőbánya

A Kőbányai Önkormányzat 8220 Balatonalmádi, Szent István sétány 3. szám alatti üdülőjét a nyári főszezonban a Kőbányai Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat intézményeinek dolgozói és közvetlen hozzátartozói vehetik igénybe kedvezményes, 2500 Ft/éjszaka/felnőtt és 1900 Ft/éjszaka/gyermek térítési díjért. A turnusok március hónapban kerülnek meghirdetésre, a dolgozók számára kedvelt üdülési lehetőséggel az üdülő a nyár folyamán teljes kihasználtsággal működik.

2021. augusztus 30-ától öt héten át a kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjasok 2500 Ft/hét/fő áron nyaralhatnak a fenti üdülőben, az üdülésben résztvevő idősek kiválasztása pályázat keretében történik.

XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

A Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tulajdonában lévő Káptalanfüredi Ifjúsági Táborban tudunk nyaralási lehetőséget biztosítani az érdeklődőknek, a 32/1998. (V. 22.) számú önkormányzati rendeletben meghatározott feltételek szerint:

  • a kerületi intézmények és szervezetek részére a térítési díj összege 630.- Ft/éj/fő.
  • a nem kerületi iskolák és szervezetek részére a térítési díj összege 1.470.- Ft/éj/fő.
  • az Önkormányzat testvérvárosaiból és a Keresztúr Nevű Települések Szövetsége tagtelepüléseiből érkező csoportok részére a tábor igénybevétele díjtalan.
  • a Polgármesteri Hivatal dolgozói részére a kedvezményes térítési díj 1000 Ft/fő/éj, illetve 1500 Ft/fő/éj összegben került meghatározásra.
  • a kerületi iskolák, illetve óvodák által a kerületi gyermekek részére szervezett nyári táboroztatásra a tábor igénybevétele a gyermekek részére, valamint 10 gyermekenként 1 kísérő részére díjtalan.
  • az önkormányzat fenntartásában működő szociális és gyermekvédelmi intézmények számára a tábor igénybevétele díjtalan.
  • a kerületi civil szervezetek, egyházak által a kerületi gyermekek részére szervezett nyári táboroztatás alkalmával a tábor igénybevétele során a kerületi gyermekek részére a térítési díj összege 315.- Ft/éj/fő, nem kerületi gyermekek és kísérők részére 630.- Ft/éj/fő.
  • a nem kerületi civil szervezetek, intézmények, egyházak, valamint vállalkozások részére a térítési díj összege 1470- Ft/éj/fő.

A 2021. évre vonatkozóan elmondható, hogy a 2021. június 15. és 2021. augusztus 16. közötti időszakra a tábort már lefoglalták a kerületi iskolák, akik egyhetes turnusonként váltják egymást.

Budavár

A Budavári Önkormányzat tájékoztatása szerint Zamárdiban és Szigetmonostoron van lehetőség a kedvezményes pihenésre. Az árakat minden évben a képviselő testület, testületi ülés keretében határozza meg, 18 év felettieknek az IFA minden esetben külön fizetendő. Zamárdiban piaci alapon kerületi lakos vagy dolgozó 2X2 éjszakát tölthet el. Felnőttek részére az ár 4200 Ft/fő/éj, gyermekek részére 2100 Ft/fő/éj. A szociálisan rászoruló idősek 6 éjszakát ingyen nyaralhatnak a Viola utcai üdülőben, ahogy a nagycsaládosok és a rászoruló családosok is.  Az Önkormányzat kötelékében dolgozó közalkalmazottak, köztisztviselők és családtagjai (oktatási intézmények közalkalmazottja) 6 éjszakát tölthetnek el 12000 Ft/fő összegért akár 2 alkalommal is.

Szigetmonostor, a Szentendrei-sziget legdélibb települése kevésbé frekventált, a balatoni nyüzsgéshez képest ez a nyugalom szigete, az itt található horányi szabadstrand a Dunakanyar egyik legszebb része. Árnyas Liget táborban a kerületi lakosok 1 280 Ft/fő/éjszaka áron szállhatnak meg, 

Dunaújváros

A harkányi és a balatonszabadi üdülőt a 2015. évtől, a balatonkenesei üdülőt pedig 2016. évtől a Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. (DVG Zrt.) üzemelteti. Az üdülőket készpénz ellenében vagy SZÉP kártya felhasználásával is igénybe lehet venni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el,  havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Siófok – Balatonszabadi

  • Teljes szoba ára: 15 000 Ft/éj
  • Kedvezményes szoba ára: 11 000 Ft/éj
  • Teljes gyermekszoba ára (10-18 éves gyermekek számára) 10 000 Ft/éj
  • Kedvezményes gyermekszoba ára 7 000 Ft/éj

Kedvezményezettek köre: DMJV Önkormányzatának dolgozója és közvetlen hozzátartozója. Hozzátartozónak minősül a házastárs, élettárs, gyermek, örökbefogadott és nevelt gyermek, unoka, továbbá az igénylő édesanyja, édesapja és testvére.

Harkány

  • Kedvezményes apartman ár: 5 000 Ft/éj
  • Teljes apartman ár: 8 500 Ft/éj

Balatonkenese

  • Gerendás ház 18 000 Ft/éj + IFA
  • Felújított házak 15 000 Ft/éj + IFA
  • Régebbi házak 10 000 Ft/éj + IFA

Szeged

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában áll az öt és fél ezer négyzetméter alapterületű Balatonkenesei Gyermek- és Ifjúsági Tábor, amit az önkormányzat intézménye, a Nevelési és Kulturális Intézmények Gazdasági Szolgálata üzemeltet. Az önkormányzat évtizedek óta táboroztat itt a nyári szünetben kedvezményesen, több turnusban több száz szegedi iskolás gyermeket. Idén tíznapos turnusváltásokkal közel 600 szegedi gyermek élvezheti a tábori élet mindennapjait. A balatonkenesei gyerektábor turnusaiban a részvétel (utazás, szállás, programok és a felügyelet) ingyenes. Ezt az önkormányzat finanszírozza. A táborozás feltétele a táborozás ideje alatti napi ötszöri étkezés térítési díjának befizetése.

Pécs

Pécs MJV Önkormányzata tulajdonában nincsenek üdülők. 1993-ban a Közgyűlés döntése alapján jött létre az Önkormányzati Üdülő Alapítvány, amelynek tulajdonában 11 üdülő van: három fonyódi, három balatonlellei, két balatonfenyvesi, két harkányi és egy orfűi üdülő. Az üdülőket a Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati intézmények dolgozói, valamint az önkormányzati tulajdonú cégeknél foglalkoztatottak vehetik igénybe, az egyhetes turnusok ára előszezonban 50-60 ezer Ft/hét, főszezonban pedig 90 ezer Ft/hét.

II. kerület

Az önkormányzatnak van 2 ifjúsági üdülője Balatonfenyvesen és egy Velencén, illetve egy hagyományos üdülőház Balatonmáriafürdőn. A balatonmáriafürdői nyaralóházban üdülési lehetőséget biztosítunk a Polgármesteri Hivatal, valamint az Önkormányzat intézményeinek munkatársai részére. A térítési díj: 1.200.- Ft/fő/éjszaka + 400 Ft/fő/éjszaka idegenforgalmi adó

Újpest

Az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. is rendelkezik ingatlanokkal Balatonszepezden és Parádfürdőn, ahol az Önkormányzat, valamint az UV Zrt., által foglalkoztatott személyek minden évben értesítést kapnak üdülési lehetőségeikről, a nyári szezonban általában hatnapos turnusokban, előzetes időpontegyeztetés alapján. A szolgáltatás kizárólag a szálláshelyszolgáltatásra terjed ki (két-, három- vagy négyágyas szobákban), ellátás az üdülőkben nem biztosított, ugyanakkor közös konyha rendelkezésre áll.

Békéscsaba

Három településen található Önkormányzati tulajdonú üdülő, melyet a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. működtet.

  • Bükkösdön az ifjúsági tábor (2 épületben 50 férőhely, 5 ágyas szobákkal),
  • Bükkszentkereszten az Andrássy (10 szoba, 35 férőhely, 1, 2, 3, 4, 5 és 7 ágyas szobák) és Szent-Györgyi üdülő (7 szoba, 37 férőhely, 3, 4,5, 6 és 10 ágyas szobák), valamint a
  • Balatonszárszón (12 szoba, 55 férőhely, 3, 4, és 6 ágyas szobák) működtetett üdülőház.

A Bükkszentkereszti Andrássy üdülő csempekályhákkal fűthető, ezért egész évben tud vendégeket fogadni. A többi üdülő szezonális jelleggel működik. Május és június első fele elsősorban az osztálykirándulások hónapja. Június második felétől minden üdülőben családi nyaralások történnek. Jó idő esetén még szeptemberben is fogadnak vendéget. Az üdülők bárki számára foglalhatók (a járványügyi szabályok betartásával). Árak:

  • 6 éves korig ingyenes,
  • 6-tól 18 éves korig bruttó 1.575,- Ft/fő/éjszaka
  • 18 éves kor felett bruttó 3.150,- Ft/fő/éjszaka (+ idegenforgalmi adó)

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának dolgozói üdülhettek kedvezményesen az üdülőkben. Régebben a Szakszervezeten keresztül, 2020. évtől Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Munkahelyi Egyesületén keresztül. A hivatal Munkahelyi Egyesülete támogatta a dolgozókat, maximum 6 igénybe vett éjszaka erejéig. Ez csak a hivatali dolgozókat érintette (családtagot nem)  1500,- Ft/fő/ éjszaka támogatással. Az Egyesület tagjai további 1000,- Ft/fő/éjszaka támogatást kaptak. Így a dolgozók részére kedvezményes ár került kiszámlázásra. Az igénybe vett támogatás azonban jogcímenként külön az üdülési szezon végén kiszámlázásra került az Egyesület részére. Tehát a kedvezményt nem a KFT., hanem a hivatal adta. Hogy ez a támogatás lesz-e 2021-ben, arról egyelőre még nincs bővebb információ az önkormányzat birtokába. 

A lista természetesen nem teljes, és van olyan önkormányzat is, akiknek nincs a tulajdonában ingatlan, de pályázat keretében támogatják a lakosaikat pénzzel, amit szállásdíjra, különféle programokra lehet elkölteni. Ha érdekelnek a fentihez hasonló lehetőségek, feltétlenül keresd fel saját településed, kerületed önkormányzatét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 18. szerda
Auguszta
51. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33