18 °C Budapest

Indul a szezon: Te hol nyaralsz idén?

2011. június 10. 09:32

Idén valamelyest jobb nyári szezonban reménykednek az utazási irodák. A sláger továbbra is a tengerpart lehet. A nyaralni készülők elsősorban az ár alapján döntik el az idei úticélt - írja a Világgazdaság.

A tanítási szünettel elindul a nyári utazások ideje is. Az utazási irodák prognózisa szerint az idei szezon valamelyest jobban alakulhat. A nagy vesztes Észak-Afrika lehet. A válság miatt koncentrálódott a piac, és a korábbinál óvatosabban terveznek az utazásszervezők.

"A tavalyinál 25-30 százalékkal több foglalásunk érkezett az idén a március 31-ig tartó előfoglalási időszak alatt, ez annak is köszönhető, hogy az észak-afrikai zavargások miatt azon országok felé helyeződött át az utazók érdeklődése, például Görögország, Spanyolország és Horvátország, amelyekben mi hagyományosan erősek vagyunk" - számolt be a tapasztalataikról Komora Zoltán, az IBUSZ turisztikai igazgatója. Hozzátette: a bővülésben közrejátszott az is, hogy látványos előfoglalási akcióval jelentek meg, valamint az is igaz, hogy a tavalyi csődök és bezárások miatt jelen pillanatban kevesebb a szereplő a piacon.

"Kimondottan erős volt az idén az előfoglalási időszak, vagyis folytatódott a korábbi évek tendenciája, egyre többen élnek az előfoglalási kedvezmények és a széles választék nyújtotta lehetőségekkel. A nyári szezon egészére vonatkozóan enyhe piaci növekedést prognosztizálunk" - mondta Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője. Tapasztalataik szerint a dráguló üzemanyag ugyan emeli az árakat, de úgy tűnik, hogy ez nem jár a kereslet csökkenésével, ugyanis az áremelkedés mértéke a teljes részvételi díjra vetítve nem jelentős.

Nem látja ennyire rózsásan az előttünk álló időszakot Zám Tibor. A Best Reisen ügyvezetője elmondta: Az eddigi foglalások alapján vegyesek a tapasztalataink, az észak-afrikai desztinációk lehúzzák a mérleg nyelvét. Zám úgy véli, hogy a piac fellendülése csak 2013-ra tehető.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 3. vasárnap
Hermina
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. augusztus 2. 19:18
Agrárszektor  |  2025. augusztus 2. 20:04