A Ford bejelentette, hogy az új Focus, és Mondeo modellek esetén a jövőben már nem kell a slusszkulccsal bajlódnia a tulajdonosnak, ugyanis nem lesz hozzá kulcs. Az erre szolgáló szerkezetet elég lesz a táskában tartani, és ha odamegy a tulaj a kocsihoz, egyszerűen kézzel kinyitható lesz az ajtó, mivel érzékeli a transzpondert, aminek köszönhetően kinyitja a zárakat...
A transzponder kommunikál az autóval, így a fogantyú meghúzására már nyílik is az ajtó. Ezek után ha a sofőr beült a járműbe, akkor egy gomb megnyomásával az automatika ráadja a gyújtást, így már itt sem kell azzal bajlódni, hogy nem találunk bele a kulccsal a gyújtáskapcsolóba. A Ford versenyautóiban már egy ideje ez a technológia üzemel.
A Ford szóvivője szerint ezt a rendszert először a Casino Royal James Bond filmben mutatták be, ahol Bond egy Ford Mondeot vezetett. Parkolás után pedig szintén nincs nehéz dolga a vezetőnek, gombnyomással leállítható az autó.
A gyártó szerint ez ideális lesz azoknak a vezetőknek, akik siketnek, vagy sok csomagot cipelnek egyszerre, mivel az első esetben nincs idejük, a másodikban pedig elég kezük arra, hogy megkeressék a slusszkulcsot a táskában vagy a kabátzsebben. Esőben pedig kifejezetten ideális ez a gyors megoldás az autó nyitására...
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.